Építészeti műhelybeszélgetés házigazdája volt a minap Balatongyörök, a fórumon a tó körüli települések polgármesterei és építészei tanácskoztak a helységeiket érintő építészeti kérdésekről. A témának aktualitást adott, hogy 2023 decemberében a parlament elfogadta a magyar építészetről szóló törvényt, ami az idén több lépcsőben kerül bevezetésre. A kapcsolódó jogszabályok és a végrehajtási rendeletek kidolgozás alatt állnak, és ezekkel kapcsolatban az önkormányzatok is megküldhetik véleményüket, kéréseiket a jogalkotónak. „Minden törvény annyit ér, amennyit betartanak belőle” – hangzott el a megbeszélésen, a Balatoni Futár tudósítása szerint.
Az év elején életbelépett, Balatont érintő törvénymódosítások – 2. rész
A tavaly év végén elfogadott új építészeti törvénybe csomagolva, sokak számára észrevétlen módon módosult számos helyen a 2018-as területrendezési törvény Balatonra vonatkozó része. A HírBalaton szakértők segítségével és véleményezésével górcső alá vette a január elsejétől hatályossá vált módosításokat. Az 1.rész ITT érhető el, a 2. rész arról szól, miként érintik a balatoni zöldterületeket a jogszabálymódosítások.
Megtiltja majd a külterületek belterületbe vonását az új építészeti törvény (magyarepítok.hu)
A hamarosan parlament elé kerülő építészeti törvényről Lánszki Regő építészeti államtitkár, országos főépítész a végleges változatról és az újdonságokról is beszélt előadásában az MCC Építészet a modern(izmus) után című konferenciáján – írja a magyarepitok.hu.
Építészeti törvénytervezet: több mint 60 észrevételt tett a Balatoni Szövetség
Zajlik a parlamentben az építészeti törvénytervezet vitája. A Balatoni Szövetség határidőre elküldte észrevételeit ezzel kapcsolatban, több mint 60 szakmai észrevételt téve – közölte Lombár Gábor, a szövetség elnöke a HírBalaton megkeresésére.
Új építészeti törvény: újrarajzolhatják a Balaton partvonalát (Népszava)
Új építészeti törvény: lesz balatoni főépítész, ősszel egyeztetnek újra a vízparti tervekről
Az új, társadalmi vita előtt álló építészeti törvény tervezete szerint meg kívánják erősíteni a főépítészi és a tervtanácsi rendszert. Megszűnik az építkezéseknél az egyszerű bejelentés intézménye, amely egyszerűsített hatósági eljárássá válik a jövőben. Korlátozzák a mezőgazdasági területek, erdők átsorolását. Ősszel egyeztetik újra a vízparti terveket a Balaton-parti önkormányzatokkal.
NABE: maradjanak köztulajdonban az állami tulajdonú vízpartok
„Megnőtt a lakossági bejelentések száma a természetet károsító ügyekben, egyre többen fordulnak a civil szervezetekhez az utóbbi hónapokban elért sikereik miatt is”- közölte Szauer Rózsa, a Nők a Balatonért Egyesület (NABE) elnöke a HírBalatonnal. Az egyesület kiemelten támogatja a Balatoni Szövetség törekvését, hogy az új építészeti törvény garantálja az utolsó szabad, állami tulajdonú vízpartok köztulajdonban maradását, és az észak-balatoni szőlők nagyobb védelmét – tette hozzá.
ÉKM-államtitkár: gátat szab a kormány a külterületek belterületbe vonásának (MTI)
Gátat szab a kormány a jövőben a külterületek belterületbe vonásának, különösen a balatoni térségben – mondta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) építészeti államtitkára csütörtökön Balatonfüreden a Portfolio Balaton Business Forum 2023 rendezvényen.