A Balaton térségében védett természeti területek több mint négyötöde a parti és partközeli sávban helyezkedik el, jellemzően szoros kapcsolatot alkotva a tóval és annak ökológiai rendszerével. A védett területek mérete a parti sávban jellemzően növekvő, a háttérzónában kis mértékben csökken. Az üdülőkörzet egészében a 2010-es évek átlaga alapján mintegy 52 hektár védett természeti területet jegyezhetünk.
Az önkormányzati tulajdonú zöldterületek mintegy háromnegyede az üdülőkörzet parti és partközeli sávjában helyezkedik el, ennek területmérete közel másfél évtized időszakos átlaga alapján több mint 480 hektár. A térség háttérzóna települései esetében közel 160 hektár átlagos értéket kapunk. Összességében az önkormányzati tulajdonú zöldterületek mérete növekvő, az időszakos átlag alapján meghaladja a 640 hektárt a Balaton körül.
Az üdülőkörzet településein található rekreációs célú területek, játszóterek, tornapályák, pihenőhelyek területmérete másfél évtizedes időtávban kezdetben növekedett, majd mérséklődő tendenciába fordult, a területcsökkenés a háttérzóna területén következett be, a parti és partközeli területsávban gyakorlatilag töretlen. A játszóterek, tornapályák és pihenőhelyek területe 2005 és 2020 között átlagban közel 40 hektár a Balaton körül. Az elmúlt másfél évtized adatait összegezve a lakosságtól elszállított települési szilárd hulladék mennyisége az üdülőkörzet településein időszakos trend szerint kezdetben csökkent, majd a 2010-es évek második felétől jelentős növekedésnek indult, a 21-ik század második évtizedének végére már jelentősen meghaladta az évi 100 ezer tonnát. Ugyancsak nagymértékben növekedett a lakosságtól szelektíven elszállított hulladék mennyisége is, míg 2010-ben az elszállított kommunális hulladék kevesebb, mint 3 %-a volt szelektíven gyűjtött, ez az arány egy évtizeddel később az összes elszállított hulladéktömeg több mint tízszeresére módosult a Balaton körül.
A Balaton térségének kommunális infrastruktúrája rendezett összképet mutat, a közművesítés folyamata jó ütemben halad.
Minden üdülőkörzeti település rendelkezik közüzemi vízellátással és a településekre vezető gázvezeték-hálózat kiépítettsége is csaknem teljes. Ezzel együtt a kommunális szennyvízkezelés kérdése továbbra is csak részlegesen megoldott, mintegy kéttucat üdülőkörzeti háttérzóna település esetében nincs kiépített szennyvíz-elevezető közcsatorna-hálózat. Ezeken a településeken jellemzően egyedi szennyvíztisztító berendezések működnek a háztartásokban és a közintézményekben, vagyis az itt keletkező szennyvizek jelentős része sem tisztítatlanul kerül a felszín alatti vízhálózatba.
Az elsődleges közműolló vonatkozásában az ezredforduló évében az üdülőkörzet területén 1 km ivóvízvezeték-hálózatra kevesebb, mint 400 méter szennyvízgyűjtő közcsatorna-hálózat jutott, jelentősen az országos átlagérték alatt alakult. Fél évtizeddel később az elsődleges közműolló területi indexértéke már jóval magasabb, mint az országos érték, 652 méter szennygyűjtő közcsatorna-hálózat jutott minden kilométernyi ivóvízvezeték-hálózatra. Ezt követően a Balaton térsége az országoshoz képest megállapítható kedvező pozícióit a 2020-as évek kezdetéig meg is tartotta, sőt, még javította is. 2020-ban a Balaton körül 1 km ivóvízvezeték-hálózatra 842 méter szennyvízgyűjtő közcsatorna-hálózat jutott, miközben az országos indexérték 780 méter.
A másodlagos közműolló értéke hosszú időtávban ugyancsak kedvezően változik. A közüzemi ivóvíz-hálózatba bekapcsolt lakások, illetve a közüzemi szennyvízcsatorna-hálózatba bekapcsolt lakások arányának különbsége csökken. A csökkenés mértéke ugyan kevésbé látványos, mint a nagyobb lélekszámú iparosodott városokban, vagy a fővárosban, de így is jól tetten érhető.
A másodlagos közműolló értéke az ezredforduló környékén még bőven 40 % felett alakult az üdülőkörzetben, ez 2010-re megfeleződött, és egy újabb évtizeddel később, 2020-ra 13,2 százalékpontra olvadt a közüzemi ivóvízhálózatba, valamint a közcsatorna hálózatba bekapcsolt lakások számának aránykülönbsége. Ugyanakkor jelenleg az országos érték 12 % körül alakul.
Az elmúlt évtized egyik kurrens jelensége a Balaton térségében rendkívül megélénkülő beruházási kedv.
Az üdülőkörzet (lakott) lakásállománya az ezredforduló idején 110 ezer épület körül alakult, ez 2010-re 120 ezer, 2020-ra több mint 130 ezerre növekedett, évtizedenként átlagban mintegy 10 ezer épülettel gyarapodott úgy, hogy közben a lakások építkezésekkel párhuzamos megszűnési folyamata valójában még csökkentette is a gyakoriságnövekményt.
Az épületállomány növekedésében nemcsak az adott évben zajlott új építkezések, hanem a már meglévő, korábban nem lakott épületek lakhatóvá tétele, felújítását követő lakásként, üdülőként való üzembe állítása is szerepel. Az épületszám növekmény elsöprő többsége, több mint 95 %-a a parti és partközeli településekhez sorolható, a háttérzóna részesedése kicsi. Az elmúlt évtizedben összesen 102 üdülőkörzeti településen pozitív a lakás és üdülőegység változásmérleg, 65 településen negatív, vagyis ezeken a településeken nem épült annyi új lakás és üdülő, illetve nem újítottak fel a lakhatóvá tétel szintjéig annyit, mint amennyi az eltelt időszak alatt megszűnt. Kiegyenlített mérleg egy tucat községet jellemez.
Az elmúlt évtized épületállomány növekményének területi és település jogállástípus szerinti összehasonlítása alapján az újonnan használatba került épületek több mint fele csoportosítható az üdülőkörzet Somogy megyei, kevéssel több, mint negyede a Veszprém és ötöde a zalai területrészhez, ugyanakkor az épületszám nyereséggel járó beruházások több mint kétharmada összpontosult a térség városaiba, harmaduknak a községek adnak otthont.