A belföld az új külföld – így alakult át a balatoni turizmus idén nyáron (likebalaton.hu)

Kiemelkedő helyen szerepel a Balaton az idei év országos vendégforgalmi statisztikáiban: itt teljesült a vendégéjszakák negyven százaléka – mondta el a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese, amikor szezonértékelő beszélgetésre kérte a likebalaton.hu. Könnyid László arról is szólt, hogy az őszi Balaton is rendkívül kedvelt a belföldi vendégek körében, hiszen a számtalan lehetőség csábítja a térségbe a pihenőket és az aktív kikapcsolódást keresőket.

Bővebben…

Vasárnap Balaton-átevezés – ha az időjárás nem szól közbe (MTI/hirbalaton.hu)

Ha az időjárás engedi, vasárnap rendezik a nyár egyik legnagyobb szabadidősport-rendezvényét, a Balaton-átevezést. A nevezők száma már egy hete meghaladta a tavalyi adatot. A Badacsony és Fonyód közötti 9 kilométeres táv kajakban, kenuban, SUP-on vagy akár sárkányhajóban lapátolva is megtehető a vitorlásokból álló vízi folyosón keresztül, amely a déli partról vezet át Badacsonyba és vissza. A rajt és a cél helyszíne nem változik, Fonyódon a kutyás strand lesz a verseny központja, ahol a táv teljesítése után idén is szórakozási lehetőségek várják az átevezés közönségét.

Bővebben…

Megújult a strand Zánkán (turizmus.com)

A Magyar Turisztikai Ügynökség strandfejlesztési programjának kertében megújult, egységes arculattal és családbarát helyiségekkel gazdagodott a Zánkai Községi Strand. Zánka a Magyar Turisztikai Ügynökség strandfejlesztési programjának már az első ütemében is végrehajtott fejlesztéseket, akkor a strandi gyermekanimációs és foglalkoztató közösségi tér készült el, összesen 30 millió értékben.

Bővebben…

Újraindult a belföldi turizmus a pünkösdi hosszú hétvégén (mti)

Újraindult a belföldi turizmus a pünkösdi hosszú hétvégén – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese az M1 aktuális csatornán hétfőn Hévízről bejelentkezve. Könnyid László közölte: jellemzően pénteken nyitott ki a szálláshelyek döntő többsége, szinte valamennyi vendéglátóegység és a fürdők is várják már a vendégeket országosan. Azt mondta: kedvezőek a tapasztalatok, mind a vendégek, mind a szolgáltatók fegyelmezetten betartják az előírásokat.     Bővebben…