A víz alól szedtek szemetet a balatoni vízimentők (vizimentok.hu)

Szeptember 19-én volt a Szemétszedés Világnapja. (A Szemétszedési Világnapot minden év szeptember harmadik szombatján ünneplik.) Ezen a napon, minden évben nagyon sokan – magánszemélyek, szervezetek, egyesületek – megmozdulnak, hogy szebbé és tisztábbá tegyék környezetüket. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata a Szemétszedés Világnapja alkalmából azt tűzte ki célul, hogy minden évben egy-egy balatoni kikötő medrét szabadítja meg a szeméttől.

Bővebben…

Több vendége volt idén Balatonlellén a Magyar Nemzeti Cirkusznak, mint tavaly (sonline.hu)

Holnap, azaz augusztus 3-án szedi a sátorfáját a Magyar Nemzeti Cirkusz karavánja Balatonlellén. A társulat július elsejétől augusztus 28-ig ötvenegy előadáson több mint negyvenezer néző előtt mutatta be új produkcióját. A tavalyi évhez képest pár százalékkal többen voltak kíváncsiak a műsorunkra – írja a sonline.hu. Székesfehérváron folytatják..

Bővebben…

Gyermekmentési pont épül Balatonlellén (MTI)

Gyermekmentési pontot hoz létre Balatonlellén a Magyar Gyermekmentő Alapítvány a Masterplast Nyrt. támogatásával, a létesítmény alapkövét hétfőn helyezték el.  Az alapítvány az általa üzemeltetett gyermek-mentőorvosi kocsikkal az elmúlt 15 évben országszerte 32 ezer gyermeket látott el, Balatonlellén 13 éve van jelen, ahol eddig négyezer gyermeknek, csecsemőnek nyújtottak segítséget.

Bővebben…

Vízi balesetből kevesebb, játszótériből több volt az idei üdülési szezonban (magyarnemzet.hu)

Véget ér a hét végén a Magyar Gyermekmentő Alapítvány (MGYA) balatoni szolgálata, amely a felnőttek ellátásába is besegített. A balatonlellei Napfénystrand és Élményfürdő szomszédságában lévő nyári mentőbázis bravúros manőverezésre is alkalmas gyermekmentő-orvosi kocsija szeptember 1-től a fővárosban teljesít szolgálatot – írja a magyarnemzet.hu.

Bővebben…

Itt a lista: a Balaton körül is kóstolható az ország tortája

Idén Füredi Krisztián tápiószecsői cukrászmester alkotása, a „CURIOSITAS – Kíváncsiság” fantázianevű torta viselheti idén a Magyarország Tortája kitüntető címet. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt a JÓkenyér cukrászat csapata nyerte a „Szentivánéji Álom” tortával. Augusztus 19-től számos a Balaton a déli, és északi partján működő cukrászatok is kínálják a finomságokat. 

Bővebben…

Elfogytak a szobák a déli parton (sonline.hu)

A turisták már hónapokkal korábban bebiztosították maguknak, hogy az augusztus 20-ai hétvégén valamelyik szállodában pihenhessenek. Évek óta tartó trend a Somogy megyei szállodákban, hogy a turisták előre lefoglalják a szobákat az államalapítás ünnepére. Idén pedig öt naposra nyújthatják a pihenést, lévén csütörtökre esik augusztus 20-a.

Bővebben…

Szallas.hu: Siófok, Hajdúszoboszló és Balatonfüred a befutók a hosszú hétvégén

Teltházas a 4 napos hosszú hétvége a legtöbb belföldi szálláshelyen; Siófok, Hajdúszoboszló és Balatonfüred a legkeresettebb úti célok. A Szallas.hu balatoni és tiszta-tavi kínálatában 1% körüli vagy alatti, a Velencei-tónál 2% körüli a még foglalható szállások aránya a hosszú hétvégére az azt megelőző napokban. Átlagosan 56 nappal előre foglaltak a vendégek, ami jóval rövidebb az ilyenkor szokásosnál.

Bővebben…