Több balatoni vonatra már számozás alapján, kocsiábrán megjelölve lehet ülőhelyet választani

Már elérhető a MÁV-START úgynevezett grafikus helyfoglalási rendszere, amely vasúti kocsik ülőhely-elrendezését mutató sematikus ábrák segítségével teszi lehetővé az utasok számára a megfelelő ülőhely kiválasztását és lefoglalását. Egyelőre tesztjelleggel, kizárólag a balatoni előszezonban helyfoglalási kötelezettséggel közlekedő 18 járat – a Balaton InterCity-k és a Jégmadár expresszvonatok – esetében vehető igénybe a továbbfejlesztett helyfoglalási rendszer, amely mozi vagy színházi ülésrendhez hasonló módon támogatja az ülőhely kiválasztását a vonatokra. A vasúttársaság a tervei szerint a fejlesztést fokozatosan kiterjeszti további vonatokra is.

Bővebben…

Megújult Balatonmáriafürdő vasútállomása (MTI)

A balatonmáriafürdői vasútállomás mintegy 215 millió forintból felújított épületének szerdai átadóján Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár kiemelte: tavaly májustól szeptemberig 2 millió vasúti utazás történt a Balaton déli partján, és tekintettel az eddig eladott mintegy 360 ezer vármegye- és országbérletre, idén nagyobb forgalomra számítanak.

Bővebben…

Balatoni vonatkisokos országbérlethez (likebalaton.hu)

Ahogy korábban arról a hirbalaton.hu is beszámolt, a balatoni vonatok közül továbbra is minden személyvonaton és sebesvonaton lehet utazni vármegye- vagy országbérlettel is, az expresszvonatokra és az InterCity-kre azonban csak meghatározott szakaszokon érvényes az országbérlet. A likebalaton.hu alábbi cikkében részletesen ismerteti, hol és hogyan használhatók ezek a bérletek a magyar tengernél.

Bővebben…

MÁV: Az új vármegye- és országbérletek előnyeit a Balatonhoz utazva is ki lehet használni

Május 15-től, a vakációt egy hónappal megelőzően már sűrűbben közlekednek vonatok a Balatonhoz, ezáltal széles kínálat biztosított a tóhoz utazók számára. A már több mint 330 ezer vármegye- és országbérlet tulajdonos érdeklődése az előszezoni menetrend bevezetésével tovább fokozódott a balatoni járatok igénybe vételével kapcsolatban. Noha az új díjtermékek elsősorban a vármegyéken belül, vagy a legalább két megyén át rendszeresen ingázók számára kínál új és versenyképes alternatívát. A főváros és a Balaton között a több, sűrű megállási rendű, jellemzően 1-2 óránként közlekedő InterRégió vonatokon kivétel nélkül érvényesek az országbérletek – közölte a MÁV-csoport. 

Bővebben…

Életbelépett a balatoni előszezoni vasúti menetrend

A MÁV-START idén egy hónappal korábban, már május 15-től sűrűbb eljutást biztosít a Balaton partjához. Növelte a kerékpárszállítási kapacitásokat és színvonalasabb szolgáltatást nyújt a járműfejlesztéseknek, felújításoknak köszönhetően. A menetrendi változásokról és a balatoni járatokról további részleteket is közölt a vasúttársaság a közleményében (ld. alább). A Volánbusz menetrendje nem módosul az előszezonban, azonban a vonatokkal összehangoltan, ütemes menetrenddel biztosítja az utazást az üdülőrégióba.

Bővebben…

Kormányszóvivő: minden lehetőséget meg kell ragadni a turizmus erősítéséhez – A Balaton továbbra is népszerű úticél (MTI)

Minden lehetőséget meg kell ragadni az utazási kedv, a turizmus erősítéséhez – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő kedden a MÁV május 15-én életbe lépő, balatoni előszezoni vasúti menetrendjéről tartott sajtótájékoztatón, a Kelenföldi vasútállomáson.

Bővebben…