Idén a Balaton a Szabadtéri Színházak Találkozójának házigazdája (Magyar Nemzet)

Tisztújító közgyűlését tartotta a Szabadtéri Színházak Szövetsége. Pócza Zoltánt – a Kőszegi Várszínház igazgatóját – egyhangú szavazással újabb három évre választotta elnökévé a szakmai társaság. Alelnök maradt Horányi László, az Esztergomi Várszínház direktora, másik alelnöknek Nagy Viktort, a Kultkikötő igazgatóját szavazták meg. A közgyűlésen áttekintették a Szabadtéri Színházak Találkozójának idei, Balaton-parti programsorozatát, amelyet június 17. és 24. között rendeznek meg Balatonbogláron és Alsóörsön, a Kultkikötő hangulatos fesztiválhelyszínein. Emellett arról is beszéltek a szakmai egyeztetésen, hogy mi lesz a szabadtéri színházak 2023-as pályázati támogatásával.

Bővebben…

Pályafelújítás lesz az észak-balatoni vasútvonalon – ezeket az átjárókat zárják le (veol.hu)

Az észak-balatoni vonalon a korábbi években a Szabadbattyán–Balatonfüred vonalszakaszt villamosították, az állomások részleges akadálymentesítése is megtörtént. Idén a nyíltvonali pályarészek és több állomás átépítését, felújítását végzik el, annak érdekében, hogy megszűnjenek a sebességkorlátozások a vonalszakaszon, a vonatok megfelelő sebességgel közlekedhessenek, ezáltal stabilabbá és betarthatóbbá válik a menetrendszerű vonatközlekedés. Most március végén és április elején folytatódnak a munkálatok, amelyek a menetrendet is érintik, illetve vasúti átjárókat is lezárnak. 

Bővebben…

Ezekre a balatoni településekre költöztek a legtöbben Budapestről (penzcentrum.hu)

A koronavírus járvány 2020-as megjelenése olyan elvándorlási hullámot indított meg, amelyhez nem volt fogható az elmúlt évtizedekben. A karanténhatás megmutatkozott a Balaton-parti települések lakosságszám változásában is: a korlátozások időszakát vidéki nyaralókban, második otthonokban átvészelő városiak közül sokan dönthettek a végleges költözés mellett. Akik pedig beszorultak a négy fal közé a városokban, elszánhatták magukat – az akár régóta tervezett – családi ház vásárlásra az agglomerációban, vagy akár távolabb is. A kiköltözési hullámnak így az agglomeráció mellett a Balaton régió lett az egyik fő célpontja.

Bővebben…