250 millióból fejleszthetik a közösségi teret a dél-balatoni Kéthelyen

A „Közösségi tér fejlesztése Kéthelyen” című projekt keretében zöld, közösségi, kulturális infrastruktúra és okos települési fejlesztések valósulnak meg jövő év végéig. A 249 millió forint vissza nem térítendő Európai Uniós támogatást nyert projekt kiemelt célja az élhető települési környezet kialakítása, a közösségi tér fejlesztése, környezettudatos, családbarát, élhető fenntartható település kialakítása – áll a fejlesztők sajtóközleményében.

Bővebben…

A szőlőhegyek szakrális öröksége címmel rendeztek rendhagyó bemutatót Kéthelyen (sonline.hu)

Öt település fogott össze: Veszprémből Lesencefalu, Zalából Balatongyörök és Zalaszántó, valamint Somogyból Hollád és Kéthely. A közös pályázatot Kéthely nyújtotta be, és 21, zömében kulturális rendezvényt tartanak a programban. Kéthelyen felhívták a figyelmet a szőlőhegyi környezet értékeire, túrát vezettek az önkormányzat épületétől a szőlőhegyen át a kápolnáig. 

Bővebben…

Traktoros fénymenettel hangolódnak Kéthelyen (sonline.hu)

Van, ahol a házakat díszítik fel a lakók, s olyan település is, ahol adventi ablakokra vadásznak, Kéthelyen pedig a munkaeszközeiket öltöztették ünnepi díszbe a helyi gazdálkodók. Nem mindennapi látványban lehetett részük azoknak, akik szombat este kinéztek az ablakon, hiszen a Kéthelyi Gazdakör fénytraktoros felvonulást tartott – írja a sonline.hu.

Fotós: M.B.

Bővebben…

Kéthelyen a ballagó gyerekek facsemetét kaptak ajándékba

„Hagyománnyá vált, hogy minden évben az óvodai ballagó gyerekeknek egy kis facsemetét adok ajándékba. A csemete mellé egy kis emléklapot is készítettem, az alábbi felirattal:
🌳Kérlek, hogy szüleiddel ültesd el ezt a fát, gondozd, vigyázd egy életen át. Ha törődsz vele, ő is törődni fog veled. Éltető oxigénnel lát el és kerted-udvarod dísze lesz. Gyűjtsd ősszel a színes leveleit, játssz az árnyékában, majd idősen egy padon pihenj meg, és emlékezz vissza arra a napra, mikor elültetted” – olvasható a dél-balatoni Kéthely polgármesterének bejegyzése a közösségi oldalán, amit a kommentelők sora követendő példának nevezett.
Ajándék facsemeték a kéthelyi óvodásoknak (Fotó: Facebook/Molnár Balázs)

Bővebben…

Népszerűek a kézműves piacok a Balatonnál (sonline.hu)

Igény van a helyi termékekre és a házias ízekre; gombamód szaporodnak Somogyban a kézműves piacok. Hamarosan Szőlősgyörökben is termelői piac épül. Május elején Zamárdiban nyit a Patkó piac, s őszig várják a vásárlókat. Imremajorban a húsvét előtti hétvégén nyit a Két Kakas Gasztro és Kézműves Piac, s május 15-étől minden vasárnap várják a vásárlókat. 

Bővebben…

Gondos gazdáját keresi két Balaton-közeli somogyi kastély is (sonline.hu)

Eladná a fővárosi önkormányzat a tulajdonában lévő szőlősgyöröki és kéthelyi kastélyt. Mindkét épület műemléki védettség alatt áll és évek óta üres. Most egy óriási eladótábla hívja fel a figyelmet arra, hogy a szőlősgyöröki kastély új tulajdonosát keresik. A portáson és kutyáján kívül nem látni az ingatlan területén senkit, huszonöt éve az utolsó táborozók is elhagyták a Jankovich-kastélyt – írja a sonline.hu.

Bővebben…

A főváros újra megpróbálja eladni elátkozott és évtizedek alatt eltékozolt kastélyait (napi.hu)

Egymás után veri dobra kastélyait a Fővárosi Önkormányzat, a Balaton déli partjától ugrásnyira két kastélya – egy szőlősgyöröki és egy kéthelyi – is eladó, de Fejér megyében, az M7 autópálya mentén is árulnak egyet, valamint egy fővárosi, budakeszi úti műemlék lakóházat is meghirdettek. Az évtizedek óta düledező épületeket már a Tarlós István-, némelyiket még a Demszky Gábor-féle vezetés is megpróbálta értékesíteni. A patinás épületek mindegyike műemléki védettség alatt áll, ami nehezítheti hasznosításukat – írja a napi.hu.

Bővebben…

Díjakat adott át Herczegh Anita Kéthelyen (MTI)

A szociális intézmények lakóinak és a gyermekvédelemben részesülők számára meghirdetett országos Kreatív Karantén pályázat helyi nyerteseinek adott át díjakat kedden a Somogy megyei Kéthelyen Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége Fülöp Attilával, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkárával.

(Fotó: MTI / Varga György)

Bővebben…