250 millióból fejleszthetik a közösségi teret a dél-balatoni Kéthelyen

A „Közösségi tér fejlesztése Kéthelyen” című projekt keretében zöld, közösségi, kulturális infrastruktúra és okos települési fejlesztések valósulnak meg jövő év végéig. A 249 millió forint vissza nem térítendő Európai Uniós támogatást nyert projekt kiemelt célja az élhető települési környezet kialakítása, a közösségi tér fejlesztése, környezettudatos, családbarát, élhető fenntartható település kialakítása – áll a fejlesztők sajtóközleményében.

 

A TOP Plusz-1.2.1-21 kódszámú, Élhető települések című felhívás keretein belül Kéthely Község Önkormányzata sikeresen pályázott a „Közösségi tér fejlesztése Kéthelyen” című projektjének
megvalósítására.
A dél-balatoni település a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a hazai központi költségvetés finanszírozásában, Európai Uniós támogatásból valósíthatja meg a fejlesztést.

Kéthely Község Önkormányzata az elmúlt időszakban nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a „Közösségi tér fejlesztése Kéthelyen” című projekt kivitelezése tárgyában. A kivitelezésre a legjobb
ár-érték arányú ajánlatot a Sávoly Invest Kft. adta.

A szabályosan lefolytatott eljárás eredményeképpen az önkormányzat 2023. november 13-án kivitelezési szerződést kötött a nyertes pályázóval nettó 157.990.348,-Ft + ÁFA vállalási áron. A
szerződés aláírásának napján a munkaterület hivatalos átadása is megtörtént. A kivitelezőnek 300 naptári nap áll majd rendelkezésére a munka elvégzésére.

A projekt keretében az alábbi tevékenységek kerülnek megvalósításra:

  • Belterületi zöldinfrastruktúra fejlesztése: közhasználatú zöldterületek és zöldfelületek rekonstrukciója, kialakítása, építése valósul meg a mozi és könyvtár épületének környezetében.
  • Közösségi, kulturális infrastruktúra – fejlesztések: a beruházás során a mozi belső tere megújul, új padló fal és mennyezetburkolat kerül kialakításra és ezzel együtt a széksorokat is kicserélik. Kialakításra kerül egy új személyzeti mosdó öltözővel. A meglévő raktárhelyiségek egybenyitásával ésszerűbb raktározási lehetőség jön létre. A további építési beavatkozások pedig a meglévő műszaki problémákat kezelik majd, a teljes tetőfedés, lécezés, fóliázás lebontásra kerül, a mozi terem fölé új tűzálló akusztikai álmennyezet készül, pára zárással és új hőszigeteléssel. A tetőszerkezet új lécezést, fóliázást és könnyebb cserepes-lemez tetőburkolatot kap. Az épületkomplexum teljes külső burkolata új színezést kap.
  • Okos település fejlesztések: a digitális, okos település támogatására egy okospad kerül kihelyezésre.

A projekt tervezett fizikai befejezése 2024. december 31. További információk a www.kethely.hu oldalon olvashatók.