Öt település fogott össze: Veszprémből Lesencefalu, Zalából Balatongyörök és Zalaszántó, valamint Somogyból Hollád és Kéthely. A közös pályázatot Kéthely nyújtotta be, és 21, zömében kulturális rendezvényt tartanak a programban. Kéthelyen felhívták a figyelmet a szőlőhegyi környezet értékeire, túrát vezettek az önkormányzat épületétől a szőlőhegyen át a kápolnáig.
A látogatók útközben több borospincébe is betérhettek, kóstolhatták a nedűket és beszélgettek, gyönyörködtek a tájban. A kápolna tövében felhúzott színpadon Romhányi Áron és Szakonyi Milán duó adott gitár-zongora koncertet jazz-funky-pop stílusban. Egy kiállításon bemutatták mind az öt település szőlőhegyi kápolnájának történetét, az ott tartott búcsúk, misék hagyományát. Egy másik kiállításon a kéthelyi szőlőhegyen készült fotókat mutatták be, a képeket Pozsgai József és Molnár Balázs készítette a szőlőhegyi panorámáról, épületekről, ültetvényekről – írta a sonline.hu.
A szőlőhegy mindig fontos szerepet töltött be a falu történetében, mondta Molnár Balázs, Kéthely polgármestere. Sokan ott is laktak, majd a legtöbben beköltöztek a faluba, de most reneszánszát éli a visszatelepülés. Ő maga is a szőlőhegyi környezetben él, melynek előnye a nyugalom, a csend, a természeti szépség. Azonban a szőlőhegy közműellátottsága még nem 100 százalékos, oda kell figyelni a vízhasználatra. Kéthelyen nagy szőlőtermő terület van, több borászat, pincészet, borbirtok is működik, ezek borkóstolóval készültek a koncert alatt és a túrán. Szeretetvacsorát hirdettek, és az önkormányzat mobil kemencékkel sütött-főzött a vendégeknek.