Csaknem 1,5 milliárd forint egyedi támogatást ítélt meg a Magyar Turisztikai Ügynökség a Balatoni Kör és a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) negyven tagjának – tudta meg a 24.hu. Ahogy azt is, hogy előbbi, a balatoni gasztronómia és vendéglátás érdekvédelmét célul tűző egyesületben az állami pénzek kiosztásának módja és átláthatatlansága akkora feszültséget okozott, hogy a napokban az elnök, Laposa Bence – akinek érdekeltségei nem mellesleg a legnagyobb összegű támogatásokat kapták – és a teljes elnökség felajánlotta a lemondását.
A lap információi szerint a tagok egy részénél – érthetően leginkább azoknál, akik kimaradtak a pénzosztásból – az ütötte ki a biztosítékot, hogy Laposa egy listát adott le az MTÜ-nek, amelyen a támogatandó vállalkozások neve szerepelt. Laposa pedig két érdekeltségével is a legnagyobb, 71,5 millió forintos támogatást nyerte el.
A lenti táblázatban a nyertes pályázatok láthatók, az összeg szerinti csökkenő sorrendben. A negyven kedvezményezettből csupán néhány nem tagja sem a Balaton Körnek, sem a SVÉT-nek, de ők is szoros kapcsolatban vannak e két szervezettel, így kerülhettek a listára.
Laposa Bence egyébként 2015-ben lett a Balatoni Kör elnöke, 2018-ban pedig Orbán Viktor miniszterelnöktől és Guller Zoltántól, a turisztikai ügynökség vezérigazgatójától vehette át a Pro Turismo díjat a balatoni turizmus megerősítéséért végzett munkájáért. Egy évvel később a Kishableány panzió létrehozására 173 millió forint állami támogatást ítéltek meg cégének a Kisfaludy-programban, majd ehhez még tavaly hozzácsaptak 315 milliót. Majd pedig nemrég a Frissterasz bővítésére és az ugyancsak badacsonyi Laposa Birtok teraszának felújítására is megítélt neki 143 millió forintot a turisztikai ügynökség. Vagyis a család cégei 2019 nyara óta 631 millió forintot kaptak az állami szervezettől – írja a 24.hu.
A hírportál megkeresésére Laposa Bencei egy közlemény eljuttatásával válaszolt, amiben az szerepel, hogy „a dinamikus fejlődése miatt válaszúthoz érkezett a Balatoni Kör, és a továbblépésnek elengedhetetlen feltétele egy szervezeti átalakulás ezért az egyesület elnöke és teljes elnöksége felajánlotta lemondását. Az elnökség ügyvivőként folytatja tovább a munkáját, a következő közgyűlésig, melyet a legkorábbi időpontban megtartunk, mihelyt a pandémiahelyzet jogilag lehetővé teszi.”
A teljes cikk itt érhető el.
Egyedi MTÜ-támogatások a Balatoni Kör és a SVÉT tagjainak:
Kedvezményezett | Jelölő szerv | Támogatás (Ft) | Projekt |
---|---|---|---|
Laposa Gasztró Kft. | Balatoni Kör | 71 500 000 | Laposa borterasz teljes körű felújítása (Badacsonytomaj) |
Laposa Friss Kft. | Balatoni Kör | 71 500 000 | Friss terasz funkcionális bővítése, szolgáltatáskínálat növelése (Badacsonytomaj) |
Ánizsmag Kft. | Balatoni Kör | 71 500 000 | Bistro Sparhelt Bővítése, szolgáltatásainak fejlesztése (Balatonfüred) |
W.W.M. 98 Kft. | Balatoni Kör | 69 997 392 | Mala Garden 4* Superior Hotel és Étterem éttermi kapacitásának és kiegészítő szolgáltatásainak bővítése (Siófok) |
Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet Szövetkezet | Balatoni Kör | 60 000 000 | Bujdosó pezsgőműhely (Balatonlelle) |
Aura Hotel Kft. | Balatoni Kör | 60 000 000 | Aura Hotel szolgáltatásfejlesztése (Balatonfüred) |
Mezőker Hungária Kft. | SVÉT | 60 000 000 | Szálláshely-bővítés a Tarnócza Kúriában (Soponya) |
Nomád-93 Bt. | SVÉT | 60 000 000 | Glamping fejlesztés (Noszvaj) |
Pannonhalmi Apátság Turizmus és Vendéglátás Kft. | SVÉT | 60 000 000 | Viator fejlesztése a Pannonhalmi Főapátságnál |
Mandala Fogadó Kft. | SVÉT | 59 985 483 | Jankovich fogadó fejlesztés (Rácalmás) |
Kástu Kabinházak Kft. | SVÉT | 59 985 483 | Kabinházak az Őrségben (Pajta Étterem, Őriszentpéter) |
Káli-medencei Borok Háza Kft. | Balatoni Kör | 57 600 000 | Kerthelyiség fejlesztés a Mi a Kő-ben (Köveskál) |
Gastrogold Kft. | Balatoni Kör | 57 239 415 | A Kistücsök Étterem komplex éttermi kapacitásainak, szolgáltatásainak fejlesztése (Balatonszemes) |
AKA Kft. | SVÉT | 52 384 600 | Innovatív termékfejlesztés a Gere Crocus Hotelben (Villány) |
Anyukám mondta Kft. | SVÉT | 49 996 132 | Éttermi szolgáltatás fejlesztések az Anyukám mondta Kft.-nél (Encs) |
Dobosi Dániel ev. | Balatoni Kör | 49 450 000 | Bor, Négy Évszak, Szentantalfa |
Tölgyes Event Kft. | Balatoni Kör | 48 000 000 | Tölgyes Kúria étterem, rendezvényhelyszín, szálláshely fejlesztése (Káptalantóti) |
Szabó és Fia Borpince Kft. | Balatoni Kör | 43 280 000 | Balatoncsicsói Borház |
Volpi Kft. | Balatoni Kör | 39 600 000 | Gianpier’s Étterem vendégtér bővítése és konyha felújítása (Balatonboglár) |
Borbarátok N&N Kft. | Balatoni Kör | 39 500 000 | Borbarátok Vendéglő, Panzió és a Fata pince korszerűsítése (Badacsonytomaj) |
Tópart-Alba Kft. | Balatoni Kör | 39 400 000 | „Adj helyet magad mellett” (Lavender Terasz, Balatonvilágos) |
Vulcanvin Kft. | Balatoni Kör | 34 999 650 | Tető és födémcsere a Hotel Neptun épületén (Badacsonytomaj) |
Martinus Birtok Kft. | Balatoni Kör | 31 500 000 | Martinusz borterasz és vendégház kialakítása |
Pálffy Pince Kft. | Balatoni Kör | 30 000 000 | Pálffy Borterasz fejlesztése és korszerűsítése (Köveskál) |
Pantani Kft. | SVÉT | 30 000 000 | Konyhatechnológiai és Energetikai korszerűsítés a Gusto 13 Bistro & Delikateszben (Veszprém) |
Cukiba 12 Kft. | SVÉT | 30 000 000 | Mihályi Pattisserie fejlesztése (Vác) |
Első Mádi Borház Kft. | SVÉT | 29 936 900 | Első Mádi Borház MÁD DRIVE |
Tóth Ádám ev. | Balatoni Kör | 28 000 000 | Pláne Badacsony Borterasz hosszútávú helyszín kialakítása |
Pauli Consulting Kft. | SVÉT | 28 000 000 | Palkonyha panzió fejlesztése (Palkonya) |
Macok Bisztró Kft. | SVÉT | 20 000 000 | Az Eger történelmi belvárosban található Macok Bisztró fejlesztése |
Rupregastro Kft. | SVÉT | 20 000 000 | Manga Gasztroműhely (Etyek) |
Panificio Trattoria Kft. | SVÉT | 20 000 000 | Pékség és Étterem gépesítése |
ZIP Brewhouse Kft. | SVÉT | 20 000 000 | Miskolci kézműves pékség |
Kalóz Strandbisztró Nonprofit Kft. | Balatoni Kör | 19 926 220 | Egész évben strandbisztró (Balatonudvari) |
Alba Gourmet Kft. | SVÉT | 17 000 000 | „Életöröm-Ételöröm” hiánypótló fejlesztés a 67.SIGMA Étteremben (Székesfehérvár) |
Ikon Gasztronómiai Kft. | SVÉT | 14 800 000 | Ikon, korszerűsítés (Debrecen) |
Egly Márk Tamás ev. | Balatoni Kör | 14 000 000 | Egész évben élmény – az Egly szőlőbirtok és borászat turisztikai fejlesztése (Sümeg) |
Harrer Kft. | SVÉT | 12 000 000 | Technológiai fejlesztés a Harrer Csokoládéműhelyben (Sopron) |
Sakia Kft. | SVÉT | 10 000 000 | Almalombpajta Rendezvénytér belsőépítészeti és eszközbeszerzési munkái (Hosszúhetény) |
Lamaréda Kft. | SVÉT | 9 113 959 | La Maréda Grill Élményterasz (Győr) |
Összesen | 1 420 209 751 |