A rendőrség felkészült a balatoni és velencei-tavi turisztikai idényre – mondta Kiss Róbert ezredes, az Országos rendőr-főkapitányság (ORFK) rendészeti főigazgatóságának közrendvédelmi főosztályvezetője Velencén csütörtökön.
KiberPajzs program a kibercsalások ellen
Annak ellenére, hogy ma már szinte a legmagasabb biztonsági rendszer védi online bankszámlánkat, rengetegen esnek áldozatul az internetes csalásnak. Hogyan lehet elkerülni, hogy az ember áldozattá váljon? Lehet-e csak a polgárokra hárítani a felelősséget? Többek között erről is szó esett a KiberPajzs program tájékoztatóján – írja a police.hu.
Gondot okoznak a hajléktalanok Siófokon
“Ilyen korán talán még egyetlen évben sem jelentek meg a városközpontban a hajléktalanok, többen az ország más régióiból. Begatívan hatnak a lakosság közérzetére és a közeli vendéglátóhelyek forgalmát is rontja a jelenlétük, magatartásuk” – vetette fel dr. Lengyel Róbert polgármester a város legutóbbi testületi ülésén a rendőri vezetők előtt, a siofok.hu tudósítása szerint.
Újabb embercsempész bukott le az M7-esen – 11 utast rejtett a raktér

Testvérpár festékszórózott éjjel Balatonlellén
A balatoni főút mellett gyalogolt az 5 éves kislány (infostart.hu)
Az emberek szóltak a veszprémi rendőröknek, hogy egy kislány gyalogol Balatonalmádiban a főút mellett – írja az infostart.hu. Bővebben…
Eredményes a rendőri munka Keszthelyen és térségében (zaol.hu)
Eredményes évet zárt 2022-ben a Keszthelyi Rendőrkapitányság, amelynek munkatársai félszáz település biztonságáért felelnek. Munkájuk eredményeként a legtöbb mutató tovább javult.
Kihűléstől mentették meg a férfiakat a rendőrök (police.hu)
A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai Kapolcson nyújtottak segítséget – írja a police.hu. Bővebben…
Koncentrált rendőrségi akciót tartottak a Nyugat-Balatonnál (zaol.hu)
A nyugat-balatoni térség három településén tartott úgynevezett kitereléses ellenőrzést szerdán a rendőrség. Hasonló akcióra az ország bármely pontján, az év minden napján lehet számítani.
Csoki járt a szabályosan közlekedőknek (police.hu)
Mikulás nap alkalmából egy kis meglepetéssel kedveskedett a szabályosan közlekedő autósoknak a rendőrség Siófokon, Fonyódon és Marcaliban – írja a police.hu. Bővebben…