Vitatott egyedi MTÜ-támogatás osztás a Balatonnál (24.hu)

A balatoni vendéglátóhelyek közül Laposa Bence érdekeltségei kapták a legtöbb támogatást a Magyar Turisztikai Ügynökségtől (MTÜ), miközben ő a szervezet tanácsadója, és a hírek szerint ő tett javaslatot a támogatottak névsorára is. Az általa vezetett érdekvédelmi szervezetben akkora feszültséget okozott a pénzosztás, hogy a badacsonyi borász felajánlotta lemondását a Balatoni Kör éléről – állítja a 24.hu, amely táblázatot készített az összesen 1,4 milliárd forintnyi támogatás nyerteseiről.

Csaknem 1,5 milliárd forint egyedi támogatást ítélt meg a Magyar Turisztikai Ügynökség a Balatoni Kör és a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) negyven tagjának – tudta meg a 24.hu. Ahogy azt is, hogy előbbi, a balatoni gasztronómia és vendéglátás érdekvédelmét célul tűző egyesületben az állami pénzek kiosztásának módja és átláthatatlansága akkora feszültséget okozott, hogy a napokban az elnök, Laposa Bence – akinek érdekeltségei nem mellesleg a legnagyobb összegű támogatásokat kapták – és a teljes elnökség felajánlotta a lemondását.

A lap információi szerint a tagok egy részénél – érthetően leginkább azoknál, akik kimaradtak a pénzosztásból – az ütötte ki a biztosítékot, hogy Laposa egy listát adott le az MTÜ-nek, amelyen a támogatandó vállalkozások neve szerepelt. Laposa pedig két érdekeltségével is a legnagyobb, 71,5 millió forintos támogatást nyerte el.

A lenti táblázatban a nyertes pályázatok láthatók, az összeg szerinti csökkenő sorrendben. A negyven kedvezményezettből csupán néhány nem tagja sem a Balaton Körnek, sem a SVÉT-nek, de ők is szoros kapcsolatban vannak e két szervezettel, így kerülhettek a listára.

Laposa Bence egyébként 2015-ben lett a Balatoni Kör elnöke, 2018-ban pedig Orbán Viktor miniszterelnöktől és Guller Zoltántól, a turisztikai ügynökség vezérigazgatójától vehette át a Pro Turismo díjat a balatoni turizmus megerősítéséért végzett munkájáért. Egy évvel később a Kishableány panzió létrehozására 173 millió forint állami támogatást ítéltek meg cégének a Kisfaludy-programban, majd ehhez még tavaly hozzácsaptak 315 milliót. Majd pedig nemrég a Frissterasz bővítésére és az ugyancsak badacsonyi Laposa Birtok teraszának felújítására is megítélt neki 143 millió forintot a turisztikai ügynökség. Vagyis a család cégei 2019 nyara óta 631 millió forintot kaptak az állami szervezettől – írja a 24.hu.

A hírportál megkeresésére Laposa Bencei egy közlemény eljuttatásával válaszolt, amiben az szerepel, hogy „a dinamikus fejlődése miatt válaszúthoz érkezett a Balatoni Kör, és a továbblépésnek elengedhetetlen feltétele egy szervezeti átalakulás ezért az egyesület elnöke és teljes elnöksége felajánlotta lemondását. Az elnökség ügyvivőként folytatja tovább a munkáját, a következő közgyűlésig, melyet a legkorábbi időpontban megtartunk, mihelyt a pandémiahelyzet jogilag lehetővé teszi.”

A teljes cikk itt érhető el.

 

Egyedi MTÜ-támogatások a Balatoni Kör és a SVÉT tagjainak:

Kedvezményezett Jelölő szerv Támogatás (Ft) Projekt
Laposa Gasztró Kft. Balatoni Kör 71 500 000 Laposa borterasz teljes körű felújítása (Badacsonytomaj)
Laposa Friss Kft. Balatoni Kör                         71 500 000 Friss terasz funkcionális bővítése, szolgáltatáskínálat növelése (Badacsonytomaj)
Ánizsmag Kft. Balatoni Kör                         71 500 000 Bistro Sparhelt Bővítése, szolgáltatásainak fejlesztése (Balatonfüred)
W.W.M. 98 Kft. Balatoni Kör                         69 997 392 Mala Garden 4* Superior Hotel és Étterem éttermi kapacitásának és kiegészítő szolgáltatásainak bővítése (Siófok)
Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet Szövetkezet Balatoni Kör                         60 000 000 Bujdosó pezsgőműhely (Balatonlelle)
Aura Hotel Kft. Balatoni Kör                         60 000 000 Aura Hotel szolgáltatásfejlesztése (Balatonfüred)
Mezőker Hungária Kft. SVÉT 60 000 000 Szálláshely-bővítés a Tarnócza Kúriában (Soponya)
Nomád-93 Bt. SVÉT 60 000 000 Glamping fejlesztés (Noszvaj)
Pannonhalmi Apátság Turizmus és Vendéglátás Kft. SVÉT                         60 000 000 Viator fejlesztése a Pannonhalmi Főapátságnál
Mandala Fogadó Kft. SVÉT 59 985 483 Jankovich fogadó fejlesztés (Rácalmás)
Kástu Kabinházak Kft. SVÉT 59 985 483 Kabinházak az Őrségben (Pajta Étterem, Őriszentpéter)
Káli-medencei Borok Háza Kft. Balatoni Kör                         57 600 000 Kerthelyiség fejlesztés a Mi a Kő-ben (Köveskál)
Gastrogold Kft. Balatoni Kör                         57 239 415 A Kistücsök Étterem komplex éttermi kapacitásainak, szolgáltatásainak fejlesztése (Balatonszemes)
AKA Kft. SVÉT                         52 384 600 Innovatív termékfejlesztés a Gere Crocus Hotelben (Villány)
Anyukám mondta Kft. SVÉT                         49 996 132 Éttermi szolgáltatás fejlesztések az Anyukám mondta Kft.-nél (Encs)
Dobosi Dániel ev. Balatoni Kör                         49 450 000 Bor, Négy Évszak, Szentantalfa
Tölgyes Event Kft. Balatoni Kör                         48 000 000 Tölgyes Kúria étterem, rendezvényhelyszín, szálláshely fejlesztése (Káptalantóti)
Szabó és Fia Borpince Kft. Balatoni Kör                         43 280 000 Balatoncsicsói Borház
Volpi Kft. Balatoni Kör                         39 600 000 Gianpier’s Étterem vendégtér bővítése és konyha felújítása (Balatonboglár)
Borbarátok N&N Kft. Balatoni Kör                         39 500 000 Borbarátok Vendéglő, Panzió és a Fata pince korszerűsítése (Badacsonytomaj)
Tópart-Alba Kft. Balatoni Kör                         39 400 000 “Adj helyet magad mellett” (Lavender Terasz, Balatonvilágos)
Vulcanvin Kft. Balatoni Kör                         34 999 650 Tető és födémcsere a Hotel Neptun épületén (Badacsonytomaj)
Martinus Birtok Kft. Balatoni Kör                         31 500 000 Martinusz borterasz és vendégház kialakítása
Pálffy Pince Kft. Balatoni Kör                         30 000 000 Pálffy Borterasz fejlesztése és korszerűsítése (Köveskál)
Pantani Kft. SVÉT                         30 000 000 Konyhatechnológiai és Energetikai korszerűsítés a Gusto 13 Bistro & Delikateszben (Veszprém)
Cukiba 12 Kft. SVÉT                         30 000 000 Mihályi Pattisserie fejlesztése (Vác)
Első Mádi Borház Kft. SVÉT                         29 936 900 Első Mádi Borház MÁD DRIVE
Tóth Ádám ev. Balatoni Kör                         28 000 000 Pláne Badacsony Borterasz hosszútávú helyszín kialakítása
Pauli Consulting Kft. SVÉT                         28 000 000 Palkonyha panzió fejlesztése (Palkonya)
Macok Bisztró Kft. SVÉT                         20 000 000 Az Eger történelmi belvárosban található Macok Bisztró fejlesztése
Rupregastro Kft. SVÉT                         20 000 000 Manga Gasztroműhely (Etyek)
Panificio Trattoria Kft. SVÉT                         20 000 000 Pékség és Étterem gépesítése
ZIP Brewhouse Kft. SVÉT                         20 000 000 Miskolci kézműves pékség
Kalóz Strandbisztró Nonprofit Kft. Balatoni Kör                         19 926 220 Egész évben strandbisztró (Balatonudvari)
Alba Gourmet Kft. SVÉT                         17 000 000 “Életöröm-Ételöröm” hiánypótló fejlesztés a 67.SIGMA Étteremben (Székesfehérvár)
Ikon Gasztronómiai Kft. SVÉT                         14 800 000 Ikon, korszerűsítés (Debrecen)
Egly Márk Tamás ev. Balatoni Kör                         14 000 000 Egész évben élmény – az Egly szőlőbirtok és borászat turisztikai fejlesztése (Sümeg)
Harrer Kft. SVÉT                         12 000 000 Technológiai fejlesztés a Harrer Csokoládéműhelyben (Sopron)
Sakia Kft. SVÉT                         10 000 000 Almalombpajta Rendezvénytér belsőépítészeti és eszközbeszerzési munkái (Hosszúhetény)
Lamaréda Kft. SVÉT                           9 113 959 La Maréda Grill Élményterasz (Győr)
Összesen 1 420 209 751
(Forrás: 24.hu-gyűjtés, MTÜ)