Beruházások maradnak el Tihanyban (Tihanyi Visszhang)

Az önkormányzat nem kapja meg azt a 2,6 milliárd forintos településfejlesztési támogatást, amely a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt-vel kötött szerződés szerint járna. Bár az önkormányzat a megfelelő hatóságnál kérte a döntés felülvizsgálatát, mára eldőlt, hogy a több jelentős helyi beruházás megvalósítását is szolgáló támogatástól elesik a település.

Bővebben…

Szeptemberben írják ki a tihanyi lakáspályázatot (Tihanyi Visszhang)

Várhatóan jövő év tavaszára készülnek csak el az óvodával együtt épülő lakások, mert a beruházó a jelentősen megnövekedett költségek miatt szerződés-módosítást kért az önkormányzattól. A készülő 11 darab önkormányzati lakásra vonatkozó pályázati feltétel rendszer, a lakossági kérdőívek összegzése után, gyakorlatilag kész, a kiírással azonban meg kell várni, hogy a pluszköltségek miatt miként változnak a lakások négyzetméter árai.

Bővebben…

Interjú Tihany polgármesterével: óvatos tervezéssel nem kell lemondani a célokról (Tihanyi Visszhang)

„A bevételkiesés és az elvonások nem érintették a pályázatokból megvalósuló beruházásokat. Előrelátóan és óvatosan terveztünk, így nem kell lemondani céljainkról” – beszélt Tósoki Imre, Tihany polgármestere a település gazdálkodásáról szóló interjúban, amit a Tihanyi Visszhang készített vele.

Bővebben…

Új eljárásra kötelezés a Balatoni kapu projektben: a tihanyi polgármester reagál

A Veszprém Megyei Bíróság új eljárásra kötelezte a Veszprém Megyei Kormányhivatalt, ami azt jelenti, hogy az 1,1 milliárd forintos támogatást nyert „Balatoni kapu” nevű fejlesztési projekt megvalósítása nem kezdődhet el 2022-ben – olvasható Tihany közösségi oldalán Tósoki Imre polgármester közleménye, aki szerint a település végig korrektül tájékoztatott mindenkit, és közvetített ahol kellett. Ezért a projekt ellenzőinek felelősségük van abban, hogy túl későn fogalmazták meg aggályaikat. „A már megítélt és rendelkezésre álló pénzügyi támogatást, amelyre sokévi munkával, sikerrel pályáztunk, az MTÜ a szükséges építési engedélyek hiánya miatt visszavonja” – fogalmaz a polgármester.

Bővebben…

Tervezik a tihanyi lakótelepeket – tiltakozó helyiek (24.hu)

Tihanyban van a Balaton partján egy elhanyagolt, erdős-mocsaras terület, ahova a közeljövőben akár 500 lakással lakóparkok, 120 szobás szálloda, mélygarázsok és parkolók épülhetnek. A fideszes polgármester vezette önkormányzat, miután jelentős területeket adott el magánbefektetőknek, növelte a beépíthetőséget. Tósoki Imre most közvetíteni próbál a tiltakozó helyiek és a befektetők között, bár a végső döntés már nem az ő kezében van – írja a 24.hu.

Bővebben…