Megkapta a környezetvédelmi engedélyt Club Aliga többek által támadott fejlesztési terve

Club Aliga több civil szervezet által is támadott fejlesztési tervére kiadta a környezetvédelmi engedélyt a Somogy Megyei Kormányhivatal. A helyiek, az önkormányzat és a civil szervezetek egyetlen észrevételét sem vették figyelembe – közölte Bukovszki András, az érintett település, Balatonvilágos képviselőtestületének tagja, az Aligai Fürdőegyesület (AFE) helyettes elnöke. A terv mint nemzetgazdaságilag kiemelt beruházás kapta meg az engedélyeket, vagyis nem kell betartani sem a Balaton védelmét szolgáló jogszabályokat, sem a helyi építési szabályzatot – tette hozzá. 

Bővebben…

Folytatódik a bódésor-csata Balatonföldváron – a bíróság nem engedte kisajátítani a kikötő üzleteit (24.hu)

A balatonföldvári BAHART-kikötő bejáratánál 1985 óta több üzlet üzemel. Némelyik fagyit árul, máshol ebédelni lehet.  Holovits Huba polgármester fejleszteni szeretné a kikötőt, erre és a közérdekre hivatkozva eltüntetné a büfésort. A város önkormányzata a Somogy Megyei Kormányhivatallal közösen kisajátítási eljárást kezdeményezett, ugyanakkor a Pécsi Törvényszék szerint a kisajátítási eljárás kezdeményezését megelőző önkormányzati és kormányhivatali eljárás is szabálytalan volt – írja a 24.hu

Bővebben…

Online közmeghallgatást tart a kormányhivatal Club Aliga-ügyben

A balatonvilágosi Club Aligán tervezett Aligaliget nevű fejlesztés környezeti hatásvizsgálati eljárás ügyében tart online közmeghallgatást január 24.-én 10 órától a Somogy Megyei Kormányhivatal környezetvédelmi osztálya. Már a videokonferencia előtt észrevételeket lehet tenni, illetve kérdéseket feltenni a kornyezetvedelem@somogy.gov.hu email címen – értesült a hirbalaton.hu.

Bővebben…

Egyre biztosabbnak tűnik, nem épül meg a balatonvilágosi lakóparkszörny (24.hu)

Márciusban járta körbe a magyar lapokat a balatonaligai magaspart alatti szűk partszakaszon, családi házak tőszomszédságában építeni vágyott, kilencvenkét lakásos társasház-óriás terve, ami a kormánytól kapott, nemzetgazdasági szempontból való kiemelésnek köszönhetően túlméretezett, a partszakasz egy részét lezáró monstrumként valósulhatott volna meg, hiszen építési engedélyt kapott. A Somogy Megyei Kormányhivatal által kiadott – tizenöt napon át bíróság előtt megtámadható – elutasító határozat most jutott el az építési terület környékén élő, több fórumon is tiltakozó ingatlantulajdonosokhoz, így a részletekre is fény derült – írja a 24.hu.

Aláírást gyűjtenek a balatonaligai “lakóparkszörny” ellen

Az Aligai Fürdőegyesület aláírásgyűjtési akcióba kezdett a Somogy Megyei Kormányhivatal által márciusban engedélyezett “lakóparkszörny” ellen, amelyet Balatonvilágos aligai településrészén, a tavaly eladott, volt úttörőtábor területére terveznek építeni. A 92 lakást, medencéket, jakuzzikat, vendéglátó egységet is magába foglaló hétszintes társasház megépítése elleni petíciót – amit szombat délig 9300-an írtak alá – Füleky Zsoltnak, a Miniszterelnökség építésügyi helyettes államtitkárának, valamint dr. Neszményi Zsoltnak, a Somogy Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottjának címezték. (A hirbalaton.hu információi szerint az ügyben hamarosan bírósághoz fordulnak a közvetlenül érintettek.)

Bővebben…

Megkapta az építési engedélyt az obszervatórium méréseit veszélyeztető társasház építése

Megkapta az építési engedélyt a siófoki obszervatórium közvetlen tőszomszédságában, a vízparton tervezett ötszintes társas lakóház terve. A fellebbezési határidő napokon belül lejár. Szakmai vélemények szerint az építésjogi alapon engedélyhez jutó terv, ha megvalósul, veszélyezteti az obszervatórium klímakutatások és balatoni viharjelzés miatt is fontos méréseinek pontosságát. Emiatt már fellépett a beruházás ellen az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség és a balatoni civileket tömörítő szövetség is.  Az állam egyelőre nem avatkozott be kisajátítással, illetve kártalanítással. A Nők a Balatonért Egyesület (NABE) tegnap az obszervatóriumért felelős miniszterhez fordult levélben.

Bővebben…

Koronavírus: nincs fertőzött a balatonföldvári idősotthonban (MTI)

Újabb ellenőrzést tartottak a Somogy Megyei Kormányhivatal járványügyi munkatársai a balatonföldvári IRIS Ápolási Intézetben pénteken. Kelemen Zoltán orvos, az intézet ügyvezetője az MTI megkeresésére telefonon azt közölte, hogy a szakemberek a fertőtlenítőszerekre, az eljárásrendre, az izolációs helyiségekre és a dolgozók képzettségére kiterjedő szerdai vizsgálat után ezúttal az intézet II. számú telephelyén főként az érkező betegek fogadását, elhelyezését vizsgálták.

Bővebben…

Fertőzött vetőburgonyát találtak Somogy megyében

A burgonya baktériumos hervadását és barna gumórothadását okozó Ralstonia solanacearum károsítót mutatott ki az egyik holland származású vetőburgonya-tételben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A kifogásolt tételek szerencsére nem érintkeztek más szállítmányokkal, így sikerült megakadályozni a károsító terjedését.

Bővebben…

Települési zárlat Siófokon (siofok.hu)

2019. 09. 23. napján érkezett határozat értelmében a Somogy Megyei Kormányhivatal Siófoki Járási Hivatala elsőfokú élelmiszerlánc-felügyeleti és állategészségügyi jogkörében eljárva települési zárlatot rendelt el Siófok Város közigazgatási területének 5 km-es körzetében 2019. 09.23. napjától a mézelő méhek nyúlós költésrothadása megbetegedés megállapítása miatt.

Bővebben…