Vasárnap délután Fonyódon: dél-balatoni összefogás a parajdi károsultakért

Július 20-án, vasárnap 17 órától jótékonysági rendezvényt tartanak Fonyódon a Zöldkert Vendéglőben. Az eseményt dél-balatoni települések szervezték, több balatoni és erdélyi polgármester is részt vesz rajta. A szórakoztató programok mellett gyűjtést szerveznek az erdélyi vízkárosultaknak, illetve Parajd lakóinak megsegítésére. A szervezők mindenkit szeretettel várnak.

Bővebben…

Riválisaik támogatják a viharban megsérült balatoni vitorlások megmentését

Támogatási alapot hoztak létre a Kékszalag idei abszolút első és második helyezett csapatai, a verseny támogatói és a Magyar Vitorlás Szövetség, hogy segítsék a július 7-i viharban súlyosan megsérült legendás balatoni hajók, köztük a fiatalok által felújított René Raffica újjáépítését. A René Raffica Alapba három nap alatt több mint 6 millió forint gyűlt össze.

Bővebben…

Összefogással és dereglyével üzentek hadat az illegális balatoni víziállásoknak

Térségi összefogás eredményeként, 2025. július 8-án ünnepélyes keretek között megtörtént a „Balatoni dereglye” hivatalos avatása és vízre bocsátása a gyenesdiási Algyenesi Horgászkikötőben. A daruval felszerelt, különleges rendeltetésű vízi jármű elsődleges célja a Balaton természetes állapotának megóvása: a tómederben található illegálisan elhelyezett műtárgyak és vízi állások bontása, kiemelése.  A munkálatokat a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakemberei, valamint a Balatoni Vízi Polgárőrség tagjai végzik – olvasható a település közösségi oldalán.

A Balatoni dereglye akció közben (Forrás: gyenesdias.hu)

Bővebben…

Balaton: északi partiak segítik a déli partiakat

A déli parti Balatonlellén egy tűzvészben veszítette el otthonát a közelmúltban a Szabó házaspár. A váratlan tragédia mélyen megrázta a környék lakóit, de szerencsére a bajban nem maradtak magukra. A helyi önkormányzat azonnal cselekedett, és biztosított egy ideiglenes lakást a súlyos helyzetbe került nyugdíjas házaspárnak. A segítségnyújtás azonban itt nem állt meg. A helyi vállalkozások is érzékelték a bajt és folyamatosan igyekeztek támogatni a rászoruló családot. Ma pedig az északi partról is érkezett segítség, a balatongyöröki Promenád Kávéházból, amely részt vesz az Egy csésze szeretet nevű akcióban.

Bővebben…

Összefogás a Balatonalmádiban élő rákos anya és vesebeteg kisfia javára (veol.hu)

Megmozdult egész Veszprém vármegye: széles körű összefogás alakult ki a Balatonalmádiban élő rákos anya és vesebeteg kisfia javára – írja a veol.hu. A tragikus sorsú családot segíti az alsóörsi önkormányzat, az alsóörsi Amfi, egy Balatonalmádiban élő védőnő, aki külön közzétette a helyi csoport oldalán a rákos anya és vesebeteg kisfia helyzetét, és jótékonysági gyűjtést kezdeményezett számukra – írja a veol.hu.

Bővebben…

Latorcai Csaba: összefogással megújulhat a Balaton (MTI)

Összefogással megújulhat a Balaton, így élhetőbb, szebb környezetet adhatunk tovább unokáinknak, mint amelyet mi örököltünk elődeinktől – mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton, Alsóörsön, a természetvédelem jegyében szervezett BalatonGreen 2024 Fesztivál és EXPO megnyitó ünnepségén.

Bővebben…

Példaértékű összefogás Balatonfüreden: parkolókat alakítottak ki a lakók (veol.hu)

Zömében önkormányzati területen parkolókat hoztak létre, amelyhez ráadásul hosszú lejárót is kialakítottak a lakók Balatonfüreden, az Esterházy-kastély szomszédságában lévő Liliom utca 4 szám alatt. Történetük jó példa arra, hogy lehet látványos eredményeket elérni úgy is, ha egy közösség kezébe veszi a sorsát, kifizeti a költségeket, ahogy ők is tették.

Bővebben…

Összefogtak a civilek az önkormányzattal Fonyód megtisztításáért

Fonyódon közel 60 ember szedett tele mintegy 250 darab 120 literes zsákot szeméttel, és hordott ki az utak szélére további hulladékokat árkokból egy hétvégi akció keretében – írja a szervező Alapvető Emberi Értékekért Közhasznú Alapítvány a közösségi oldalán. Beszámol arról is, hogy a település egyes területein sajnos maradt még bőven teendő.

Bővebben…