Összefogtak a civilek az önkormányzattal Fonyód megtisztításáért

Fonyódon közel 60 ember szedett tele mintegy 250 darab 120 literes zsákot szeméttel, és hordott ki az utak szélére további hulladékokat árkokból egy hétvégi akció keretében – írja a szervező Alapvető Emberi Értékekért Közhasznú Alapítvány a közösségi oldalán. Beszámol arról is, hogy a település egyes területein sajnos maradt még bőven teendő.

Mint írják, a rendelkezésünkre álló zöldzsákok mellett gumiabroncsokból, bútordarabokból és egyebekből álló további gúlákat raktak a legszennyezettebb területeken az utak szélére, hogy el tudják onnan szállítani. A legdurvább állapototokat a nemrég felújított és aszfalttal ellátott Csiszta fürdő felé vezető, valamint a kamionos parkoló felé vezető utak mentén találták.

„Arra járó biciklisek dicsértek, autósok tapsoltak nekünk, köszöntek és köszönték az önkéntes munkánkat. Csak remélni tudjuk, hogy egyre többen érzik felháborítónak a szemetelést, és lépnek közbe, ha ilyet tapasztalnak” – írják.

Egyéb civil szervezetek, a Nők a Balatonért Egyesület és a Lions Club helyi csoportjai, valamint családok is csatlakoztak az akciókhoz. A résztvevők között szinte minden korosztály képviseltette magát, az egész apróktól kezdve az idősebb, nehezen hajoló, mégis önkéntes munkát vállalókig.

Az akció fő támogatója a helyi önkormányzat volt Erdei Barnabás alpolgármester közreműködésével, és részvételével. Biztosította a szemeteszsákokat, a gumikesztyűket, majd a szemét elszállítását. Az alpolgármester a HírBalatonnak azt nyilatkozta, 80 zsák szemetet, bútordarabokat és egyéb hulladékot gyűjtöttek össze csak az M7-es autópálya mellett található kaminos parkolóhoz vezető rövid úton.