Somogyi hulladékgazdálkodás: ki fizet a végén? (Siófoki Hírek)

Több éves pereskedés után született ítélet első fokon (vagyis még nem jogerős) a somogyi hulladékgazdálkodás ügyében. A Kaposvári Törvényszék arra kötelezi a siófoki székhelyű, háromnegyed részben ma már állami tulajdonú Zöldfok Zrt.-t (a cég a térség korábbi szolgáltatója, amelyben máig részvényes Siófok 25 százalékkal), hogy 1,9 milliárd forintot és kamatokat fizessen meg a Siófok vezette önkormányzati hulladékgazdálkodási társulás önkormányzatainak. Erről dr. Lengyel Róbert siófoki polgármester számolt be a közösségi oldalán – írja a Siófoki Hírek. (Tegnap a sonline.hu arról számolt be, hogy a Zöldfok is perelt, mivel kár érte az önkormányzati társulás kiválásakor, amely perben 9 év után már jogerős ítélet született: 56 somogyi – köztük sok dél-balatoni – önkormányzatnak 400 millió forintot kell fizetnie a társaságnak.)

Bővebben…

Dél-balatoni borászoknak is tartozik a csődbe ment vállalat (sonline.hu)

Palkovics László miniszterhez fordult több hazai borász. Harminchárman, köztük több dél-balatoni szakember írta alá azt a dokumentumot, amelyben azt kérik, hogy az Ital Magyarország Kft. csődeljárása állami felügyelettel valósuljon meg bízva abban, hogy a vállalat 360 millió forintos tartozását kifizetik nekik – írja a sonline.hu. Bővebben…

Dél-Balaton: munkaerőhiány idén aztán nincs, de akadnak egyéb nehézségek

A dél-balatoni kiskereskedelmi és vendéglátó vállalkozásoknak egyelőre 30-40 százalékkal kisebb a forgalmuk a tavalyi év hasonló időszakához képest, és tartanak az elmaradó balatoni programok hatásaitól, de munkaerő gondjuk idén nincs, és bíznak a nyárban – hangzott el a KISOSZ (Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviselete) tegnapi balatonszárszói turisztikai szezonnyitó fórumán.

Bővebben…

Folytatódik a dél-balatoni vasútfejlesztés a téli leállás után (mti)

Folytatódik a téli leállás után a dél-balatoni vasútfejlesztés: Szántód-Kőröshegy-Balatonszentgyörgy szakaszának korszerűsítése, valamint a Fonyód-Kaposvár szakasz felújítása, a beruházás az utolsó szakaszába érkezett – ismerteti a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Bővebben…

Kaposvári tűzoltók is segítenek a dél-balatoni károk felszámolásában

A legtöbb kárt a Balatonnál okozta a vasárnapi vihar, ahol három lakóházat is meg kellett szabadítani a kidőlt fák súlya alól. Többségében villanyvezetékre és útra dőlt fák eltávolításán dolgoztak a tűzoltók Somogyban, személyi sérülés egy esetben sem történt – a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint.

Bővebben…

Dél-balatoni kisvállalkozók: bízzák a piacra a szakmunkások bérét!

A tavalyi évhez hasonló, jó forgalmat ért el ezen a nyáron a dél-balatoni vendéglátó és kiskereskedelmi, mikro- és családi vállalkozások többsége. A vállalkozók remélik, hogy nem emelik tovább a szakmunkások garantált bérminimumát, és a piacra bízzák ezt a kérdést a döntéshozók. Jelentős gond maradt a munkaerőhiány.

Bővebben…