A Siófoki Hírek így összegzi a polgáremster posztját:
2014-ben káoszt örökölt, amikor ávette siófoki polgármesterként a hulladékgazdálkodási társulás elnöki tisztségét – emlékeztetett Lengyel Róbert. Azóta a nyugat-balatoni társulással együttműködésre lépve sikerült rendet tenni a területen (már évek óta nem a Zöldfok a szolgáltató), de peres ügyek még emlékeztetnek a múltra.
A most első fokon lezárult ügy lényege: Lengyel Róbert azért indított pert több évvel ezelőtt – élvezve a társtelepülések támogatását is –, mert a Zöldfok éveken át használta a konzorciumi önkormányzatok közös hulladékgazdálkodási vagyonát, eszközét, de ezért különféle kifogásokra, eltérő szerződés-értelmezésekre hivatkozva eszközhasználati díjat nem volt hajlandó megfizetni a településeknek.
„Vagyis az eszközeinkkel a Zöldfok komoly pénzösszegeket termelt ki magának, mi, a tulajdonos önkormányzatok meg kívülről nézhettünk befelé. Azt mondtam, hogy ilyen a világon nincs. A Kaposvári Törvényszék most a keresetemnek teljes körűen helyt adott; az a pénz, aminek a megfizetésére kötelezte a bíróság a Zöldfokot, összességében brutális, a 2 milliárdot bőven meghaladó összeg lehet a végén, de persze ez az ítélet egyelőre nem jogerős” – fogalmazott a polgármester a Facebook oldalán, a Siófoki Hírek közlése szerint.