A Balaton déli partjának egyetlen Waldorf iskolája február 10-én és 17-én iskolahívogató programokat tart 16:30-tól. Az intézmény hat éve költözött Kőröshegyről Bálványosra, a Balatontól tíz, az M7-es autópályától mintegy hat kilométerre fekvő békés, somogyi zsáktelepülésre. Február 10-én végzett diákokkal, 17-én pedig waldorfos szülőkkel beszélgethetnek az érdeklődők. (A részvételi szándékot kérik előre jelezni ITT )
Motoros alácsúszásgátló elemeket telepítenek egy dél-balatoni bekötőúton
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei új motoros alácsúszásgátló elemeket telepítenek a dél-balatoni, bálványosi bekötőút 400 méteres szakaszára. A beruházás a korábbi években megkezdett fejlesztések újabb fejezete, melynek célja, hogy a motorosok által kedvelt és gyakran használt szakaszokon megelőzzék a súlyosabb kimenetelű baleseteket – áll a társaság közleményében.
A kőröshegyi völgyhíd közelében van az a bekötőút, ahová az alácsúszásgátló elemeket telepítik (Fotó: Közút)
Dél-balatoni kistelepülések pénze ragadt az orosz bankban (ezkellmagazin.hu)
„Kaptunk 1,1 millió forint központi támogatást a bérekre, ezen kívül egy fillérünk sincsen, fizetési határidők közelegnek, de jelen pillanatban nem tudjuk, hogyan teszünk ezeknek eleget” – mondta az ezkellmagazin.hu-nak március 10-én Sebestyén Gyula, Bálványos polgármestere. A dél-balatoni kisközség is egyike azon tizennégy településnek, melyek pénze beragadt az orosz-ukrán háború nyomán csődbe ment orosz tulajdonú Sberbankban.
Ilyen az élet a dél-balatoni Waldorf iskolában (sonline.hu)
Míg a legtöbb iskolában mára az interaktív tábla felváltotta a hagyományos falitáblát, a Waldorf iskolákban a tanítók által telerajzolt krétaképekre csillan fel a szemük a gyermekeknek. A tablet helyett pedig palatáblájukat csapják a hónuk alá a gyerekek.
A Balatonföldvárhoz közeli bálványosi Világfa Waldorf Iskolában az online oktatás is másképp zajlott, mint egy hagyományos iskolában – írja a sonline.hu. (Négy éve költözött Kőröshegyről Bálványosra az iskola, amiről itt számoltunk be.)
Csatornázatlan falvak várnak 15 éve a Balaton-törvény végrehajtására (sonline.hu)
Tizenöt éve várja Kereki, Pusztaszemes, Bálványos és Lulla, négy Balatonhoz közeli település a szennyvízhálózat kiépítését. A Balaton-törvény is ezt írja elő, a tervek is készen állnak, de a pénz hiányzik – írja a sonline.hu.
Bálványosra költözik a Balaton egyetlen Waldorf iskolája
Bálványos önkormányzata és a Világfa Waldorf Iskolát működtető alapítvány együttműködési szándéknyilatkozatot fogadott el, amit vasárnap ünnepélyes keretek között erősítettek meg, a leendő Waldorf iskola fából készült, faragásokkal díszített kapuját felavatva – értesült a hirbalaton.hu.