A balatoni fürdők gyógyvizeinek áldásos hatása már évszázadokkal ezelőtt is tömegeket vonzott a tóhoz. A légkúra után a hullámok erőművi hatását is kihasználták. Ebben szerepet játszott a külföldi minták hatása, a tó sajátos helyzete és a környék gyógyerejű forrásai, gyógyvizei.
A tóban a rendszeres fürdőzés az 1860-as években kezdődött, de a modern fürdőtelepek, fürdőházak csak a XIX. század végére jöttek létre. Ezért nem is annyira a tó maga, hanem a környék látványosságai, a kikapcsolódás lehetőségei vonzották kezdetben az ide érkezőket és a füredi savanyúvíz megléte ezért jelentett oly nagy lépéselőnyt Balatonfüred számára.
A vidék bővelkedik gyógyító erejű szénsavas vizekben (ld. Hévíz, Kékkút), akad köztük olyan helyszín is, amelyik a XIX. században – elsősorban a helyiek körében – nagy népszerűségnek örvendett. Oláh János úti rajzában 1834-ben ezt jegyezte le a Zánkán található gyógyforrásról, amelyet a népnyelv Vérkútnak nevezett el: „egy orvosló erejű forrás ferdőházakkal, mely nyári napokon oly népesen látogattatak, kivált a köznéptől, mint a Füredi.
A Vérkút megnevezés a vasoxidos vörös színre és a vérszegénységet – állítólagosan – gyógyító hatásra utalt. Köszvényre, kólikára ajánlották leginkább, de ivókúraként is alkalmazták étvágytalanság, gyengeség, vérszegénység ellen is.
Ekkoriban felcser is működött a településen. A XIX. század végére – mivel a helyet kevésbé karolták fel a korabeli befektetők – a vérkúti gyógymód szinte teljesen megszűnt, s már csak ivóvízként használták. A zánkai Vérkút fejlődésének, fejlesztésének elmaradása jól példázza, hogy milyen nagy szerepe volt a korszakban a földrajzi fekvésnek, elérhetőségnek, vagy akár a későbbiekben a propagandának, reklámoknak is.
A cikk folytatása itt elolvasható.