A nemzetközi turizmus és az egész térség gazdaságának felpörgetéséhez is hozzájárul a megújuló Hévíz-Balaton Airport 2,2 milliárd forintos kormányzati támogatása. A fejlesztés, a tervek szerint, 2025-ben zárul.
Ezt mondta a zaol.hu-nak Benkő Attila, a Hévíz-Balaton Airport Kft. ügyvezető igazgatója, aki részletezte is a fejlesztést: „vadonatúj gurulóút, előtérmegvilágító fények és számos utasbarát kényelmi fejlesztés fogadja hamarosan a térség légi kapuján keresztül érkezőket.”
Benkő Attila leszögezte: a regionális repülőtér nagyszabású fejlesztésével a szűkebb és a tágabb környék gazdaságának jövőjébe ruház be a kormány, s ezzel a nemzetközi beutazóforgalmat is tovább erősíti.
A legfőbb cél, hogy a légikikötő egész évben európai színvonalú kiszolgálást nyújtson.
– Egy-egy olyan térség számára, amely az ország központi repülőterétől több mint kétórás autóútra fekszik, elérése pedig közösségi közlekedéssel még ennél is több időt vesz igénybe, hatalmas előnyt jelenthet egy közeli, működő nemzetközi kereskedelmi repülőtér. Ez lehetővé teszi például, hogy az itteni úti cél olyan külföldi turisták látókörébe is bekerüljön, akik kényelmi okok vagy idő híján nem kívánnak hosszabb időt utazással tölteni. A menetrendi járatok pedig újabb, például üzleti vendégkört is vonzhatnak – folytatta Benkő Attila.
Az igazgató kiemelte, a helyi gazdaság szereplőinek elérhetőségét is nagyban javítja a légi összeköttetés lehetősége, s ez további befektetőket vonzhat. Erre példaként Debrecen szolgál. Mint fogalmazott, egy működő repülőtér jelentős bevételhez juttatja a vállalkozásokat, a különféle adónemek révén pedig a településeket és a nemzetgazdaságot is.
A teljes cikk itt elolvasható.