„Gyertek hozzánk” – új gasztrosorozatot indít a Balatoni Kör

A nagyszabású, évente 3-4 alkalommal megtartott Kóstold Körbe események mellett a Balatoni Kör tagjai 2023. tavaszától több kisebb gasztronómiai eseménysorozatot szerveznek – közölték a szervezők. 

„A téli, tavaszi és őszi hónapokban egy-egy tagunk vállalja, hogy áthív magához más Balatoni Kör tagokat, és együtt, egy helyszínen látják vendégül a látogatókat. Egymást ajánljuk, egymástól tanulunk és egyébként is szívesen töltjük együtt az időt. A tematikában a régió vendéglátó szakképző központjaival is együttműködünk.” – mondta Laposa Bence, a Balatoni Kör elnöke.

Egy helyszínen minimum 3 fogásos, tematikus menüsort kínálnak a Balatoni Kör tagjai, a vendégséfek és borászatok közreműködésével. A menü előre megkomponált és meghirdetett, az ételsor bemutatja a résztvevő éttermi egységeket, azok koncepcióját. Egy pohár BalatonBor pedig mindenkor a menü része.

„A főételt mindig a helyszín készíti, az előétel és leves, valamint a desszert a Balatoni körös vendégséfek munkája, borokat pedig a Balatoni Kör borászaitól kínálnak. A helyszíneknek szabad mozgásterük van a kiegészítő programok tekintetében (élőzene, kulturális vagy szórakoztató műsor, szabadtéri program)” –tette hozzá Joó Zoltán, a Balatoni Kör elnökségi tagja, a rendezvénysorozat egyik ötletgazdája.

Mivel a Balatoni Kör számára fontos az edukáció, ezért a helyszínek a pénteki előkészületekre meghívnak 3 szakács tanulót, akik segítik a séfek munkáját. Ezáltal motiválják, inspirálják és szakmai fejlődésében segítik az arra kijelölt tanulókat.

A „Gyertek át hozzánk!” sorozat első állomásán, 2023. március 10-12-én, a keszthelyi John’s Pub-ban várják az érdeklődőket.

A tavasz és az ősz folyamán a Gyertek át hozzánk! rendezvénysorozat az alábbi Balatoni Kör helyszíneken folytatódik:

  • Kistücsök Étterem (Balatonszemes),
  • Egy csipet nádas (Siófok-Töreki),
  • Tölgyes Kúria (Riza),
  • Hableány (Badacsony),
  • Kalóz Strandbisztró, Fürjes Udvarház és Skrabski Pince (Balatonudvari),
  • Dobosi Birtokközpont (Szentantalfa)
  • Port Étterem és Panzió (Balatonmáriafürdő)
  • Lavender Terasz (Balatonvilágos)