Feloszlásáról döntött Balatonberény képviselő-testülete (MTI)

A polgármesterrel való együttműködés ellehetetlenülése miatt feloszlásáról döntött Balatonberény képviselő-testülete – közölte Horváth Péter alpolgármester szerdán az MTI-vel. A feloszlásról hétfő este, rendkívüli testületi ülésen döntöttek az alpolgármester és a további öt testületi tag szavazata alapján, Horváth László független polgármester egyedüli ellenszavazata mellett.

 

Horváth Péter alpolgármester azt mondta, a döntésüket a település érdekében hozták meg.

Kifejtette, a legutóbbi önkormányzati választásokon dinamikus, a község jövőjéért valóban tenni akaró képviselő-testület állt fel, amely kidolgozott egy A Balaton zöld sarka szlogen köré felépített településfejlesztési stratégiát is, ám a polgármester ebben szerintük nem vállalt pozíciójához méltó, vezető szerepet.

Előfordult több esetben az is, hogy a településvezető a testületet kész helyzet elé állította, és egyéb operatív lépései is gyakran váltottak ki nemtetszést a helyi lakosok és a nyaralótulajdonosok között is – tette hozzá.

Azt szeretnénk, ha a helyben topogás helyett végre érdemben fejlődhetne Balatonberény. A községnek közösségteremtő erővel bíró és jól megfogalmazott jövőképpel rendelkező vezetőre van szüksége

– fogalmazott az alpolgármester.