Vannak emberek, akik bátran mutatkoznak mások előtt a nudista strandokon, meztelenül, minden szégyenkezés nélkül. A Balatonnál két helyen van olyan strand, ahol nem kötelező a fürdőruha viselete – az egyik az északi parti Levendula, a másik a délin, Berény Naturalista Kemping.
Kitüntették a balatonberényi polgárőrök parancsnokát (sonline.hu)
Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetésben részesült Kiss Ferenc. A balatonberényi polgárőr parancsnok a közelgő nemzeti ünnep alkalmából vehette át az elismerést.
MyFarm már a Balatonnál is (balatonfured.hu)
Sokáig irigykedve figyeltük, hogy az ország több pontján már elérhető az a zöldség-gyümölcs szolgálat, amitől elég csak megrendelni a friss terményeket, és azokat rövidesen házhoz is szállítják. Idén már a Balatonnál is működik a MyFarm. A hálózathoz frissen csatlakozott balatonberényi házaspár májustól novemberig szállít ki terményeket a tónál, egyebek mellett Balatonfüredre is.
A sátorvassal ütötte várandós élettársát egy férfi Balatonberényben (ugyeszseg.hu)
A Marcali Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki strandolás közben támadta meg a párját a balatonberényi strandon tavaly.
Zajlik a szúnyoggyérítés a Balatonnál (MTI)
Zajlik a biológiai légi szúnyoggyérítés a Balaton térségében, melynek során a szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, így az árvaszúnyogokra is teljesen ártalmatlan – írja a gyérítésről fotókat közlő MTI. (Arról, hogy korán indult idén a szúnyogirtási szezon ITT számoltunk be.)
Szúnyoggyérítés Balatonberényben 2024. április 11-én (Fotó: MTI/Katona Tibor)
Májusig is eltart a süllőlakodalom a Balatonban (sonline.hu)
Csaknem kétezerötszáz süllőfészket helyeztek ki a Balatonba az elmúlt napokban. A fészkek egészen május közepéig maradnak a tóban, addig a süllők, balinok és a keszegfélék ívóhelyéül is szolgálnak.
Öt balatoni strand Magyarország kincsei között (sokszinuvidek.hu)
A Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. “Magyarország kincsei” védjegye különböző turisztikai területek szolgáltatói számára szerezhető meg. A „Magyarország kincsei” úgynevezett ernyővédjegy, a rendszer célja elsősorban a kiszámíthatóság és a szolgáltatási minőség garantálása.
Lecsapott a vihar a Balatonnál – Balatonlellét és Berényt is elöntötte az esővíz (sonline.hu)
A tűzoltóknak kellet kiszivattyúzni a vizet Balatonlellén, miután az árkokban nagy mennyiségű csapadék gyűlt össze – közölte a Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Ilyen a Balaton legújabb kilátója (likebalaton.hu)
Balatonberény legcsicsergősebb félszigetén épült meg a kétszintes kilenc méteres kilátó.
Áramkimaradást okozott a szombati szélvihar, 7 ezer helyen még vasárnap sem állt helyre a szolgáltatás (rtl.hu)
Még vasárnap sem volt áram 7000 fogyasztónál a szombati vihar miatt. Délután alig 10 fokot mértek az egyik balatonberényi házban, ahol nem tudtak fűteni. A legtöbb helyen azonban helyreállt a szolgáltatás, hiszen szombaton még 100 ezer fogyasztónál nem volt áram egy ideig. A vihar főként Zala és Somogy megyében okozott jelentős áramkimaradást.