Kihirdették az „Év Balatoni Háza 2019.” építészeti díjpályázat győzteseit. Az ünnepélyes díjkiosztó ünnepségre a badacsonytomaji Hableány Laposa Borászatban – az egyik díjazottnál – került sor 2020. március 13.-án, pénteken. Három kategóriában – lakóház, középület és üdülő/gazdasági épület – választották ki a legjobbakat, és három különdíjat osztottak ki.
A Nők a Balatonért Egyesület a Balatoni Szövetséggel együttműködve tavaly másodjára hirdette meg az Év Balatoni Háza építészeti díjpályázatot. A lebonyolítást a Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkársága támogatta. A megmérettetésen azokkal a Balatoni Kiemelt Üdülőkörzetben található épületekkel lehetett részt venni, amelyeket, 2013. január 1. után vettek használatba. A pályázat 2020. január 3-án zárult.
A felhívás célja a minőségi építészet népszerűsítése, megismertetése volt, valamint ráirányítani a figyelmet a Balaton környezetében épített példaértékű épületekre.
A bíráló bizottságban a Magyar Építész Kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége, a három érintett megye építész kamarája, a NABE és a Balatoni Szövetség képviselője kapott helyet. A bizottság elnöke Füleky Zsolt a Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi helyettes államtitkár volt.
A pályázatra elektronikusan lehetett nevezni a megépült épületek terveivel, illetve a házról készült fotókkal. A beérkezett pályázatokból elő-bírálat után a zsűri kiválasztott tizet, melyet a helyszínen is megtekintett. A helyszíni szemle után került sor a bíráló bizottság ülésére, melyen az alábbi eredmények születtek:
Az Év Balatoni Háza építészeti díjpályázat díjazottjai:
- az Év Balatoni Lakóháza: Dörgicse, a trombitás háza (tervező: Villányi Norbert és V. marton Rozália)
- az Év Balatoni Gazdasági Épülete: Badacsonytomaj, Hableány Laposa Borászat (felelős építész: Kis Péter)
- az Év Balatoni Középülete: Tihany, közforgalmi kikötő (felelős építész: Pápay György)
Különdíjak:
- a Nők a Balatonért Egyesület különdíját kapja: Tihany, Civilek Háza (tervező: Vér Péter)
- a Balatoni Szövetség különdíját kapta: Mindszentkálla, Borász háza (felelős tervező: Sajtos Gábor DLA)
- a Magyar Építőművészek különdíját kapta: Balatonfüred, Városi uszoda (Felelős tervező: Varga Tamás DLA)
- A Magyar Építészek Veszprém Megyei Kamarájának különdíját kapja: Balatonfüred, Közösségi közlekedés fejlesztése (Vasútállomás és buszpályaudvar épülete) (Felelős tervező: Gyarmati Tamás)