A Pannon Gasztronómiai Akadémia (PGA) elnökévé választották Csapody Balázst, balatoszemesi Kistücsök étterem tulajdonosát, aki a minőségi vendéglátás élharcosaként ebben a szervezetben is kiemelt szerepet szán az oktatás megreformálásának.
Csapody Balázs a PGA alelnökeként eddig az éttermi szakemberek kollégiumát vezette a nagyjából egy éve alapított szervezetnél. Az elnöki poszttal azonban mostantól egy átfogóbb koordinációs szerep jut neki. Azt mondja: az akadémia létrehozásával azt volt a céljuk, hogy a vendéglátás területe a jövőben egy fenntartható, sikerszakma legyen emellett a lobbi tevékenység is hozzátartozik a teendőkhöz. Az alapítás óta eltelt egy évben kifejezetten aktív volt a tagság, hiszen ők is részesei voltak az éttermi áfa csökkentéséért folytatott sikeres kezdeményezésnek. Emellett szakmai versenyeket támogattak és gasztro kiállításokon képviselték Magyarországot.
A szervezet nem véletlenül kapta az akadémia elnevezést. Egyik legfontosabb törekvésük ugyanis a vendéglátós oktatás megreformálása. – Elkerülhetetlen egy teljes paradigmaváltás a turizmusban és a vendéglátásban. Fontos az oktatás helyzetének javítása és az, hogy legyenek kiemelt intézmények, amelyek más oktatókkal, más vizsga- és tanrendszerrel dolgoznak. Olyan szemlélettel kell oktatni, hogy a végzett diákok a munkaerőpiacon azonnal használhatóak legyen – vélekedik Csapody Balázs, aki arra is rávilágított, hogy a jelenlegi helyzet szerint a végzősöket még legalább 1 éven át tanítaniuk kell az éttermeknek és a szállodának, mert a diákok nem kapják meg a munkaerőpiacon elvárt tudást.
A szakember szerint azonban vannak már jó példák, hiszen számos iskolaigazgatóban, tanárban és szakmai oktatóban ott van a változás igénye. Ilyen a Siófoki Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, amely elkötelezett az új út mellet. Csapody Balázs abban hisz, hogy a vendéglátás-oktatásban 1-2 éven belül már érezhetőek lesznek a változások.