Csapody Balázs emblematikus éttermet vezet a Balaton déli partján; ha nyáron akarunk beülni hozzá, ajánlatos egy hónappal előre asztalt foglalni. Rengeteget utazik a világban; két éve társaival együtt megszervezte Budapesten minden idők legnagyobb szakácseseményét, a Bocuse d’Or európai döntőjét. A verseny idei kiírásán Magyarországot az ő séfhelyettese képviseli, miután a hazai válogatón győzni tudott az erős mezőnyben. Évtizedek óta küzd azért, hogy a Balatonon ne csak nyáron legyen élet. Komolyan veszi a regionalitást: étterme ma már ötvennél is több helyi termelőt tart el.
– Nagyon sokat utazik. Hol volt legutóbb?
– Dubajban, a világ legnagyobb élelmiszeripari kiállításán. Gyakran megyek külföldre, jellemzően éttermeket megnézni, mert fontos, hogy lássam, mi történik a világ gasztronómiájában, milyen irányba mennek a dolgok. Nem azért, mert mindent ki akarunk próbálni a Kistücsökben is, de nekem tisztában kell lennem a trendekkel.
– Ilyenkor mire figyel? Recepteket gyűjt, szakmai fogásokra vadászik, vagy új ízeket keres?
– Receptet nem gyűjtök, nem receptúrákra van szükségem, hanem inspirációkra. Leginkább azt figyelem, ki hogyan mutatja be a saját régióját, a környezetére jellemző alapanyagokat. Érdekel, hogyan párosítják az ízeket, mit tudnak kihozni a rendelkezésükre álló dolgokból, hogy utána ezekkel a tapasztalatokkal felvértezve kísérletezzünk itthon.
– Az ilyen utakon be is megy a konyhába? Beengedik egyáltalán?
– Nagyon sokszor bemegyünk. Ez nyitott világ, hirtelen nem is jut eszembe olyan hely, ahova ne engedtek volna be. Ezen a szinten nem titkolózunk egymás előtt, szerintem a legtöbb helyen még a receptet is odaadnák, ha kérném. Még az apróbb szakmai fogásokat sem őrzik, mindent örömmel megmutatnak, hogyan csinálják.
– Legutóbb hol kapott olyan élményt vagy ízt, amelyik évekig el fogja kísérni?
– Októberben San Sebastiánban voltam, szerintem gasztronómiai értelemben most az a régió a világ egyik legérdekesebb helye. Minden szinten fantasztikusak: az oktatásuk, a termelőik, az éttermeik mind-mind világszínvonalat képviselnek. Többször voltam már ott, de mindig meg tudnak lepni valami újjal. És van a másik szerelem, az olasz Friuli régió, ahova gyakran elmegyek, és soha nem kell csalódnom. Bennük azt szeretem, hogy nagyon hasonlóak az adottságaik a balatoni régióéihoz. Ott sok olyan dologgal találkozom, ami itthon is működik.
– Ilyenkor be is vásárol alapanyagból, szakkönyvekből?
– Könyvet általában veszek, alapanyagot csak azért, hogy itthon a kollégákkal össze tudjuk hasonlítani a hazaival. És néha hozok különlegességet, hogy megkóstoljuk, beszélgessünk róla. Külföldön úgy nem vásárolunk, hogy aztán az a tányérra kerüljön a Kistücsökben; igyekszünk a régióból beszerezni mindent.
Csapody Balázs 1969-ben született Zircen. A balatonszemesi Kistücsök étterem vezetője, a Pannon Gasztronómiai Akadémia elnöke. Házas, egy gyermek édesapja.
– Összeszámolta valaha, hány gasztronómiai tárgyú kiadványa van? Azt olvastam valahol, hogy már középiskolásként kazettákat másolt és adott el, hogy az árából szakkönyvet vásároljon.
– Nem számoltam, de jó sok lehet. Nem tudom másképpen elképzelni az életem. Egyfajta jó értelemben vett megszállottság nélkül nem lehet sikert elérni ebben a műfajban sem.
– Készült olyan felmérés, amely azt kutatta, hogy mondjuk hét végén hány ember ül autóba Budapesten csak azért, hogy a Kistücsökben jót egyen?
– Nem készült, de mondjuk egy ilyen téli hétvégén, mint most, a péntektől vasárnap estig tartó időszakban a vendégek legalább harminc százaléka Pestről érkezik. Persze lehet, hogy nem csak miattunk jönnek, például ebéd után sétálnak a Balaton partján. Olaszországban egyszer készült egy tanulmány: ott a vendég másfél órát hajlandó autózni egy jó ebédért vagy vacsoráért. Mi szerencsések vagyunk, hogy a déli parton sokkal jobb az infrastruktúra, mint az északin: a százharmincas kilométernél kell letérni a sztrádáról, így még akkor is egy óra alatt leérnek hozzánk, ha szigorúan betartják a sebességkorlátozást.
– A négy budapesti Michelin-csillagos étterem miatt egyre több gasztroturista érkezik a fővárosba. Őket le lehet csábítani Balatonszemesre?
– Amikor a Bocuse d’Or európai döntőjét szerveztük itthon, sokan lejöttek a balatoni régióba. Sőt többen, főleg skandinávok az utána következő nyáron családostul vagy baráti társasággal jöttek vissza, és beültek ebédre vagy vacsorára hozzánk. A gasztroturizmusban nagy jövő van: ha jó élményeket adunk, a külföldiek is visszaszokhatnak a Balatonra.
– Az is jó a Kistücsökben, hogy a vendég tudja: a szenteste és a karácsony első napja kivételével mindennap nyitva vannak, legyen bármilyen piros betűs ünnep.
– Ez változott kicsit. Régebb mindent, még a terem újrafestését is éjszaka oldottuk meg, és másnap kinyitottunk. Nagyon feszített ütem volt ez, ezért pár évvel ezelőtt bevezettem, hogy januárban tartunk egy tíznapos leállást, karbantartási szünetet. Így a kollégák is elmehetnek például együtt síelni, vagy ha épp ahhoz van kedvük, akár tanulmányi útra, megnézni, külföldön hogyan főznek.
– Az olasz családi éttermekben is ez a modell, ott egy hónapra szoktak leállni, és együtt elmegy pihenni a csapat.
– Ez adta az ötletet, annyi változással, hogy a Kistücsök nem engedhet meg magának egy hónapos szünetet. Idén is úgy volt, hogy lefutott a szilveszter utáni őrület, és az év második hetében, hétfőn jöhettek a karbantartók, mert a következő hét csütörtökig zárva voltunk.
– Hogy csinálja, hogy önöknél nincs holt szezon? Most is telt ház van, egy olyan asztalnál beszélgetünk, ahova 35 perc múlva már érkeznek vendégek.
– A „nincs holt szezon” főként a hétvégére igaz, azért a hét első felében érződik, hogy télen vagy nyáron vagyunk. De ez így természetes, és nem baj az, ha néha a munkatársaimon enyhül a nyomás. Nagy személyzettel dolgozunk, és sok kollégát azért tartunk meg télen, hogy nyáron ne kelljen új csapatot toborozni. A fő területeken állandó a személyzet, a főszezonban jellemzően kisegítőket veszünk fel.
– Itt is érződik az immár egyre ijesztőbb méreteket öltő munkaerőhiány?
– Nálunk szerencsére nem. Van olyan emberem is, aki az első pillanattól itt dolgozik, és nagyon sokan vannak olyanok, akik itt voltak tanulók vagy szakmai gyakorlatosok, majd aztán ide jöttek dolgozni.
A teljes cikk itt található.