A törpeharcsa nem való a Balatonba (zaol.hu)

A halgazdálkodással, a horgászattal és annak szabályozásával, valamint horgászturisztikai kérdésekkel is foglalkoztak a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. tegnap megrendezett konferenciáján.

Nyitányként Szári Zsolt vezérigazgató idézte fel a cég elmúlt évben elvégzett feladatait és mutatta be az eredményeket. A Balatoni Limnológiai Intézet kutatója, dr. Czeglédi István a tóban nemkívánatos halról, a törpeharcsáról és az ellene való küzdelemről szólt, majd Újhelyi Gábor mutatta be a Magyar Országos Horgász Szövetség HORINFO rendszerét, mellyel – sok más lehetőség mellett – a pecások meg tudják váltani a horgász­engedélyt.

A rendezvényen átadták a Balatoni Horgászatért életműdíjat. Nagy Gábor horgászati ágazatvezető a balatoni horgászturizmusról szólt, majd Havranek Mihály horgászati igazgató a szabályszegési statisztikáról. A konferencia témáira a zaol.hu később még visszatér.