Nem ellopták, hanem „csak” leszerelték a Balaton első panoráma-hintáját (Frissített)

Néhány napja adták át a Balatonnál a Fonyód-Bélatelep vasútállomás mögötti homokos szabadstrandon azt a vízparti hintát, amelyet Bánki Károly, a 84 ezer követővel rendelkező Balatoni Értékmentés Facebook csoport adminisztrátora álmodott és valósított meg. Azóta sokan keresték fel, osztottak meg fotókat az új hintán való hintázásról és a pazar panorámáról. Mára a hinta eltűnt. Fonyód polgármestere a lopás miatti közfelháborodásra reagálva szerda délben kiírta a közösségi oldalára, hogy nem ellopták, hanem leszerelték a hintát, és keresik a megoldást egy biztonságosabb megoldásra.
(Fotó: Facebook/Balatoni Értékmentés)

Bővebben…

Évente több mint 100 millió forint kárt okoznak a rongálók MÁV-VOLÁN-csoport járműveiben

A vonatok, Volánbuszok és HÉV-ek megrongálása is bűncselekménynek minősül. Az elkövetett károkozások nemcsak az utasok környezetét, körülményeit teszik láthatóan rosszabbá, de fennakadásokat okozhatnak a közlekedésben, hiszen a sérült járműveket a helyreállítás idejére ki kell venni a forgalomból. A MÁV-VOLÁN-csoport a rendőrséggel közösen azon dolgozik, hogy a tetteseket mielőbb elfogják, ebben nagy segítséget nyújthatnak a fedélzeti kamerák felvételei. Tavaly egy személy 2,4 millió forintos kárt okozott a MÁV-START 17 kocsijának megrongálásával, de a rendőrséggel közös munkának köszönhetően sikerült elfogni – áll a MÁV közleményében.

Bővebben…

Barátja házába tört be egy balatonboglári férfi – egy nap alatt elkapták

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint barátja házába tört be a balatonboglári férfi. A tolvaj a vallomása szerint jó viszonyt ápolt a sértettel, akitől egy baráti beszélgetés során megtudta, hogy május első hétvégéjén nem tartózkodik otthon. Már ekkor elhatározta, hogy meglátogatja a házat a tulajdonos távollétében értékek után kutatva.

Bővebben…

Igazi lókötőt kaptak el: 55 kilométert gyalogolt a lopott versenylóval

Múlt vasárnap érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy 2024. január 28-ára virradóra elloptak egy értékes sportlovat Garaboncról, egy istállóból. A tulajdonos a lakosság segítségét kérte egy közösségi oldalon az állat megtalálásához. A felhívásra többen jelezték, hogy látni vélték, amint egy férfi kantáron vezeti a lovat Balatonederics felé, akit a rendőrök Badacsonytomaj térségében fogtak el – a police.hu tájékoztatása szerint.

(Fotó: police.hu)

Bővebben…

Összehangolt akcióban csaptak le régészeti leletekkel kereskedőkre

A Siófoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján üzletszerűen, nagyobb értékre elkövetett lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást. A lefoglalt leletek összértéke a szaktanácsadók véleményezése alapján meghaladhatja a százmillió forintot is, az összeg pontos meghatározása szakértők bevonásával zajlik – Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint.

(Forrás: police.hu)

Bővebben…

Áldozatvédelmi referens és a Máltai Szeretetszolgálat segített egy károsultnak Fonyódon

Egy nő 2023. november elején tett feljelentést a Fonyódi Rendőrkapitányságon, mert a vasútállomásról ellopták a lezárt kerékpárját. Elmondta, hogy a munkába járáshoz feltétlenül szüksége lenne a biciklire, de önerőből nem tud másikat beszerezni. A fonyódi rendőrnő rögtön felvette a kapcsolatot a Máltai Szeretetszolgálattal, akik közzétettek egy felhívást, melyre pillanatokon belül két felajánlás is érkezett. A kerékpárt 2023. november 13-án átadták a sértettnek, aki hálásan megköszönte a segítséget.

Kétszáz liter üzemanyaggal léptek olajra a román kamionosok

Az M7-es autópályán, a Siófok-Sóstónál lévő üzemanyag-töltőállomáson 2023. november 10-én éjjel az akkor még ismeretlen tettesek egy lengyel felségjelzésű tehergépkocsiból 200 liter üzemanyagot fejtettek át a saját kamionjukba, majd nagy gázzal elhajtottak Letenye irányába – tájékoztatott a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Bővebben…