Vagány programok érkeznek a Kultkikötőbe

Quimby, Bérczesi Robi, Müller Péter Sziámi andFriends, A GRUND, slam poetry, ütős színházi előadások jönnek – ígérik a szervezők.

Bérczesi Robi „egyszálgitáros” koncertjét, a Quimby hipnotikus sámán-boogie-ját, a 80- as évek bestofját, a könnyűzenei underground repertoárjának legjavát, slam poetry-t, a vígszínházi fiúzenekar örömzenéjét, és a Csoda korban élünk című fergeteges bohózatot is megtalálni a Kultkikötő soron következő hétvégéjének műsorában. Az egész nyáron át tartó összművészeti fesztivál legvagányabb hétvégéje következik. Programajánló.

Én meg az Ének – Bérczesi Róbert

DÁTUM: 2018.08.01. 21.00

HELYSZÍN: BADACSONY

Bérczesi Robi önálló projektje, az Én meg az Ének a dalszerző zenei munkásságának legfontosabb állomásait rögzíti és dolgozza fel. Az „egyszálgitáros” koncerteken egyaránt felcsendülnek a Hiperkarma és a BioRoBoT legnagyobb slágerei, és az előadó kedvenc, régebbi magyar számainak átdolgozásai, valamint kedvenc magyar népdalai is. Igaz, a projekt elsősorban szóló felállásként vált ismertté, az első, és eddigi egyetlen Én meg az Ének lemezt, az emléxel?-t hangszeres zenészekkel kiegészülve rögzítették 2010-ben. Az „egyszálgitáros” produkcióval Robi nagy sikert aratott az egész országban – a siker vélhetően Badacsonyban, a Kultkikötő és a frissTerasz közös szervezésű koncertjén sem marad el.

Balaton100Szó Hip-Hop – Slam Poetry Fesztivál

DÁTUM: 2018.08.02. 11.00

HELYSZÍN: BALATONFÖLDVÁR

Negyedik alkalommal érkeznek új és régi arcok a Balaton legkirályabb Hip-Hop eseményére. A Balaton100szó az ország egyetlen olyan rendezvénye, amely körbeöleli a Hip-Hop/Slam Poetry és irodalmi programokat, mindezt egy helyen – idén másodszor a Kultkikötőben!

A rendezvény célja a szövegcentrikus műfajok és az underground művészetek széleskörű bemutatása minden korosztály számára. Napközben irodalmi programok, Slam Poetry és sok más, a kortárs lírához köthető előadás várja az érdeklődőket. Az esti koncerteken pedig a hazai underground rap legkreatívabb előadói lépnek színpadra, köztük a Slow Village, NKS – Nem Közölt Sáv és a Lusta Bítek.

Vida Péter és Aranyosi Péter estje

DÁTUM: 2018.08.02. 21.00

HELYSZÍN: BALATONFENYVES

Vida Péter és Aranyosi Péter. Hogy mi a közös a két fellépőben? A keresztnevük, a miskolci gyermekévek, a diósgyőri foci – de az nem igazán – és a Kabinet Rt. show-ska zenekar. A többi kiderül a 90 percből, amit – néha – együtt töltenek a színpadon…

A két humorista ezúttal különleges helyszínen, a balatonfenyvesi Kultkikötő szabadtéri színpadán lép fel. A nevetés, és felhőtlen szórakoztatás garantált.

40! avagy Véges élet – DEKK Színház – Füge Produkció

DÁTUM: 2018.08.03. 21.00

HELYSZÍN: BALATONBOGLÁR

Az élet véges. 40-nél van vége. Vagy nem…? Erre a kérdésre vélhetően többféle válasz is érkezik majd a 40! avagy Véges élet című előadáson, amely ezúttal az öregedést veszi górcső alá Bánki Gergely, Stefanovics Angéla, Keszég László és Mészáros Béla közös produkciójában. A Jurányi Inkubátorház szókimondó előadása idén nyáron a balatonboglári Kultkikötőben is látható lesz.

Az előadás, annak ellenére, hogy egy mélyebb és sokakban nehéz érzéseket keltő témát dolgoz fel, azokat is jókedvre deríti majd, akik már túl vannak a 40. születésnapjukon, és azokat, is, akik még előtte állnak.

Quimby

DÁTUM: 2018.08.03. 20.30

HELYSZÍN: BALATONFÖLDVÁR

A Kultkikötőben a 2018-as évad sem múlhat el Quimby koncert nélkül! A nyár legjobban várt zenei produkciójának ezúttal is a balatonföldvári helyszín ad otthont, ahova évről évre nagy örömmel tér vissza a két évtizedes múlttal rendelkező zenekar.

A Kiss Tibor – ének, gitár, Varga Livius – ütőhangszerek, vokál, Balanyi Szilárd – billentyűk, Kárpáti József – trombita, Mikuli Ferenc – basszusgitár, Gerdesits Ferenc – dobok alkotta hatosfogat eddig tizenhat csapongó lemezzel hagyott kitörölhetetlen nyomot a magyar könnyűzenében, miközben az évek során kialakította saját, összetéveszthetetlen hangját.

Szimbolikus szövegeikkel, szenvedélyes előadásmódjukkal koncertjeik mindig egy picit olyanok, mintha egy őrült színházi darabba csöppennénk: egyik pillanatban romantikus musicalt, máskor vígjátékot vagy szívfacsaró drámát nézhetünk, melybe a közönséget is magukkal rántják – ők pedig örömmel megadják magukat a Quimby dölyfös rock and rolljának, mámoros melódiáinak és hipnotikus sámán boogie-jának. Ez minden bizonnyal a földvári koncerten is így lesz.

A GRUND – vígszínházi fiúzenekar

DÁTUM: 2018.08.04. 21.00

HELYSZÍN: BALATONBOGLÁR

Szintén óriási az érdeklődés A GRUND – VÍGSZÍNHÁZI FIÚZENEKAR koncertje iránt is, amit az is bizonyít, hogy a produkcióra kapható jegyek már elfogytak. (Érdemes ugyanakkor résen lenni és nyomon követni az esemény FB-oldalát: a szervezők ígérete szerint, ha nem esik az eső, akkor a koncert napján a helyszínen még lehet jegyet vásárolni.)

A 2017. május 1-jén alakult zenekar koncertje nem véletlenül ilyen népszerű: A formáció tagjai mindannyian a Dés-Geszti-Grecsó: A Pál utcai fiúk című nagy sikerű zenés játék vígszínházi előadásának szereplői: Wunderlich József, Ember Márk, Zoltán Áron, Medveczky Balázs és a zenekarvezető: Fesztbaum Béla. A zenekar egyre bővülő repertoárján helyet kap A Pál utcai fiúk számai mellett több legendás vígszínházi sláger, jól ismert Presser dal és természetesen néhány kedvenc a hazai és a külföldi klasszikus rock világából.

Csoda korban élünk (Szigliget) – Thália Színház

DÁTUM: 2018.08.04. 20.30

HELYSZÍN: BALATONFÖLDVÁR

Újabb fergeteges bohózat érkezik a balatonföldvári Kultkikötőbe. A Thália Színház parádés szereposztású vendégjátéka az előadás helyszíne szempontjából abszolút profilba vág – a történet ugyanis Szigligeten, egy ódon kastélyban játszódik.

Az itt összezárt emberek – annak ellenére, hogy a darab műfaját tekintve bohózat – egy krimiszerű történetben találják magukat: valaki eltűnik. De muszáj egy távolról jött riporternek interjút adnia – tehát beugrik valaki helyette. És ha már beugrott, hogy mentsék a helyzetet – az ő helyére is be kell ugrani. Míg végül mindenki más bőrébe bújik. Egyedül a néző nem veszti el a fonalat. És nevet. Pedig ha közöttük lenne, nem nevetne! Még a színész sem szeretne lenni, aki lassan azt sem tudja, kit játszik.

Ahogy John Cleese, a Monty Python világhírű komikusa megfogalmazta: „A bohózat: ami az emberrel történik élete legrosszabb napján”. De egy csoda korban mindenkinek lehet legrosszabb napja… egyszerre.

Müller Péter Sziámi andFriends

DÁTUM: 2018.08.04. 21.00

HELYSZÍN: BADACSONY

Afféle alternatív supergroupnak is tekinthetjük az AndFriends zenekart, amelyben Müller Péter Sziámi és Kirschner Péter mellett Roszik Hella, Varga Orsolya, Angler Ákos, Winterberger Csaba és a Wevox vokál (Baka Rebeka, és Bakos Zita) zenél.

A zenekar a friss számokon kívül játssza a 80- as évek bestofját: a könnyűzenei underground (URH, Kontroll, Sziámi), azaz Müller Péter Sziámi repertoárjának legjavát. Sok ezek közül az énekes-szövegíró Müller Péter Sziámi nevéhez kötődik: Az Apokalipszis, a Bétaville, a Boldog boldogtalan, a Kicsi kicsiszolt kő, az Amiben élsz vagy a Világegyetemista a jelenkor nyelvén is ugyanolyan érvényesen szól, mint születésekor.

Ezek a zenék most egy igazán különleges helyszínen, a badacsonyi frissTeraszon, a Kultkikötő legújabb programhelyszínén is megszólalnak.

GYEREKPROGRAMOK A KULTKIKÖTŐBEN

Gyerekszínházi előadások – BALATONFÖLDVÁR:

aug. 4. (SZO) Erdők könyve (Aranyszamár Bábszínház)

aug. 5. (V) Teremtésmese (Écsi Gyöngyi)

Gyerekszínházi előadások – BALATONBOGLÁR:

aug. 3. (P) Teremtésmese (Écsi Gyöngyi)

aug. 5. (V) Erdők könyve (Aranyszamár Bábszínház)

Gyerekszínházi előadások – BALATONFENYVES:

jú. 29. (KE) KippKopp a fűben (Nefelejcs Bábszínház)

aug.1. (SZE) Boribon kirándul (Nefelejcs Bábszínház)

aug. 3.(P) Erdők könyve (Aranyszamár Bábszínház)

aug. 4. (SZO) Teremtésmese (Écsi Gyöngyi)

Kertmozi a Kultkikötőben

A színházi előadások, a koncertek és a gyerekprogramok mellett a filmművészet szerelmesei is megtalálhatják számításaikat a Kultkikötőben: 2018. június 24-től augusztus 12-ig minden vasárnap 21:00 órakor könnyed, nyár-esti kultfilmekkel várjuk a közönséget Balatonbogláron. Időpontok: júl. 29. és aug. 5., 12. (kezdés: 21:00 órakor). A Kultkikötő KertMoziban olyan klasszikus filmeket vetítünk, mint, a Vademberek hajszája, a The Brothers Bloom, a Lopott szépség, vagy az Ave, Cézár. A belépés ingyenes.

Helyszín: Kultkikötő – Balatonboglár