Idén a Balaton a Szabadtéri Színházak Találkozójának házigazdája (Magyar Nemzet)

Tisztújító közgyűlését tartotta a Szabadtéri Színházak Szövetsége. Pócza Zoltánt – a Kőszegi Várszínház igazgatóját – egyhangú szavazással újabb három évre választotta elnökévé a szakmai társaság. Alelnök maradt Horányi László, az Esztergomi Várszínház direktora, másik alelnöknek Nagy Viktort, a Kultkikötő igazgatóját szavazták meg. A közgyűlésen áttekintették a Szabadtéri Színházak Találkozójának idei, Balaton-parti programsorozatát, amelyet június 17. és 24. között rendeznek meg Balatonbogláron és Alsóörsön, a Kultkikötő hangulatos fesztiválhelyszínein. Emellett arról is beszéltek a szakmai egyeztetésen, hogy mi lesz a szabadtéri színházak 2023-as pályázati támogatásával.

Bővebben…

Ingyenes színházi előadások Balatonbogláron és Alsóörsön

Ingyenes színházi előadás lesz a balatonboglári városi művelődésiházban október 21-én 19 órakor. A Férfi és Nő 4X című darab a filmtörténet egyik legszebb filmje, az Egy férfi és egy nő című francia filmalkotás alaphelyzetét gondolja tovább, tehetséges fiatal színészekkel, Rusznyák Gábor rendezésében. Másnap, 2022. október 22-én Alsóörs művelődési házában mutatják be a darabot – a Kultkikötő tájékoztatása szerint.

Bővebben…

Látványos részéhez érkezett a Balaton legnagyobb szabadtéri színpadának újjáépítése

A „Zöld Város program” Balatonföldvár eddigi történetének legnagyobb pályázati forrásból elnyert beruházása. A projekt keretében a leromlott állapotú szabadtéri színpad és környezete kerül felújításra. Az átépítés során a közel ezer fő befogadóképességű nézőtér, lelátó, színpad-kiszolgáló épületegyüttes és különálló jegypénztár létesül.

Bővebben…

A Kultkikötő heti programja hat balatoni településen

Izgalmas napok vannak még vissza a nyárból! Ezen a héten is igazán színes palettáról válogathatnak a Kultkikötő nézői Balatonföldváron, Balatonszárszón, Balatonbogláron, Balatonfenyvesen, Badacsonyban és Alsóörsön. Augusztus 19-én, pénteken, Földváron minden idők legjobb betegségmemoárját, Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül című alkotását láthatja a közönség, Scherer Péter tolmácsolásában, Alsóörsre Karafiáth Orsolya díjnyertes komédiája, a zenékkel tarkított Macskadémon érkezik, Fenyvesen pedig Badár Sándor várja a nézőket önálló estjével. És zenéből sem lesz hiány! – írják a szervezők. Bővebben…