Az Utcazene Fesztivál utolsó napja az eddigieknél is több embert vonzott. A közönség folyamatosan mozgásban volt, hogy minden előadót meg tudjanak nézni, hiszen ez volt az utolsó lehetőségük. Az est fénypontjaként kihirdették a szavazás győzteseit, amelynek eredménye még a szervezőket is meglepte – írja a veol.hu.
Az Utcazene Fesztivál szombati napján olyan érzése támadhatott az embernek, mintha New York egyik forgalmas utcáján sétálna. Emberek ezrei lepték el a belvárost, a színpadok körül kisebb Gyárkert méretű közönség alakult ki, a food truckoknál kígyózó sorok. Miközben sétáltunk egyik helyszínről a másikra, jobbnál jobb dalok szólaltak meg, magyar és külföldi egyaránt.
Az egyik színpadnál történetbe szőtt saját dalokat énekelt a zenekar, míg a másiknál egy alter együttes zenélt. Mikor Veszprém már sötétségbe borult, előkerültek a jazznóták, a jól ismert külföldi számok és még tűzzsonglőrökkel is találkoztunk.
Az idei Utcazene Fesztivál győztese(i)
Tizenöt zenekar versenyzett a díjakért. A zsűri figyelembe vette a produkciók minőségét, hogy milyen hatással van a közönségre, és azt is, hogy mennyire játszanak jól a tagok. Végül a Rhythm Sophie zenekar történelmet írt, ugyanis egyszerre hódították meg a közönség szívét és nyerték el a zsűri tetszését is, vagyis megkapták az egymillió forint értékű szakmai zsűri díjat, valamint a szintén egymillió forint értékű közönségszavazás díját. Ilyen még nem volt a Veszprémi Utcazene Fesztivál történetében!
A Rhythm Sophie a 40-es és 50-es évek zenéjét idézi meg különleges hangzásvilágával és energikus színpadi jelenlétével. 2010 óta folyamatosan turnézik Európa-szerte különféle formációkkal, és egyik legsikeresebb videója már több mint 6 milliós megtekintést ért el, aminek köszönhetően nemzetközi ismertségre is szert tett. Fellépésein és felvételein a blues, a rhythm and blues, a country és a rockabilly stílusjegyek dominálnak. Hozzánk klasszikus rockabilly-felállásban érkeztek. Ez a formáció július 17-én jött létre, az Utcazene Fesztiválon játszottak először együtt mind az öten.