Csökkentette az ügyhátralékot a Veszprémi Törvényszék – hatékony a törvénykezési hely Balatonfüreden (MTI)
A Veszprémi Törvényszék minden, 2021-ben érkezett ügyet befejezett, sőt az ügyhátralékot is csökkenteni tudta 2,2 százalékkal – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese kedden Veszprémben, az összbírói értekezlet előtt tartott sajtótájékoztatón. Csillám Katalin azt mondta: a bíróság működéséről az ügyforgalmi adatok árulnak el a legtöbbet, vagyis az, hogy hány ügy érkezett, hányat fejeztek be és mennyi maradt folyamatban.
A balatonfüredi járásbíróság működését ismertető kötetet mutattak be a Kisfaludy Galériában (veol.hu)
A településen 1872. január elsejétől 84 éven át működött járásbíróság. A Veszprémi Törvényszék és a balatonfüredi önkormányzat, valamint helytörténeti gyűjtemény együttműködése révén, az Országos Bírósági Hivatal támogatásával létrejött kötet bemutatja a járásbíróság történetét, valamint az intézmény több vezetőjének életútját is ismerteti. A Balatonfüredi járásbíróság története című kötetet P. Miklós Tamás helytörténész és Szabó Viktor, a törvényszék bírósági titkára állították össze.
Megvan az elsőfokú ítélet a Badacsonyban halálra vert balatoni borász bántalmazói ügyében (MTI/hirbalaton.hu)
Öt év hat hónap, valamint öt év börtönbüntetésre ítélt a Veszprémi Törvényszék nem jogerős döntésével két férfit, amiért 2018-ban Badacsonyban bántalmaztak egy borászt, aki a helyszínen meghalt – közölte a törvényszék.
Elsőfokú ítélet született a Balatonakarattyán balesetet okozó száguldó autós ügyében (veol.hu)
Közúti veszélyeztetés bűntette miatt két év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte, a járművezetéstől öt évre, a közügyektől pedig három évre eltiltotta a másodfokon eljáró Veszprémi Törvényszék a 20 éves férfit, aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást okozott Balatonakarattyánál, 2019 telén közölte a Veszprémi Törvényszék sajtóosztálya.
Az EMLA perel a tihanyi Balatoni Kapu nevű látogatóközpont tervei miatt
Az EMLA Egyesület, amely közérdekű környezetvédelmi jogi tanácsadást és jogi képviseletet lát el az Agrárminisztérium Zöld Forrás nevű programjának támogatásával, a közösségi oldalán jelentette be, hogy a tihanyi rév közelébe tervezett Balatoni Kapu nevű látogatóközpont környezetvédelmi engedélyezése miatt pert indított. Ennek köszönhetően egyelőre nem érvényes az engedély.
A Balatoni Kapu Látogatóközpont látványterve (Forrás EMLA/FB)
Életfogytiglanra ítélték a balatonfűzfői gyilkost (24.hu)
Életfogytig tartó fegyházra ítélte a Veszprémi Törvényszék azt a különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolt férfit, aki agyonverte a lakótársát 2019 augusztusában Balatonfűzfőn. M. László 33 év múlva bocsátható legkorábban szabadságra feltételesen. A férfit kötelezték a 400 ezres bűnügyi költség megfizetésére is.
Új bíróság épül Balatonfüreden (balatonfured.hu)
Várhatóan jövő év januárjától új törvénykezési hely működik majd Balatonfüreden. Az óvárosban épülő intézmény nem önálló bíróság lesz, hanem a Veszprémi Járásbíróság szervezeti egysége. Jellegét tekintve ilyen jogi intézmény egyelőre nincs másik az országban.
Ítélet született a szigligeti nyaralótűz ügyében (veol.hu)
A Veszprémi Törvényszéken helybenhagyták a veszprémi bíróság ítéletét mely szerint a debreceni vádlott 2017 augusztus elején szigligeti nyaralójában száraz növényzetet égetett, de közben nem figyelt kellően a tűzre. Így nem vette észre, hogy a magasba csapó lángokból izzó anyagmaradványok repülnek át szomszédja házára.
Ártatlannak nevezték magukat a badacsonyi gyilkosság vádlottai (veol.hu)
Nem ismerte el bűnösségét S. N. elsőrendű vádlott, és V.J., másodrendű vádlott az előkészítő tárgyaláson, Polgár András bíró előtt, a Veszprémi Törvényszéken, csütörtökön. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei férfiakat halált okozó testi sértés bűntettével, és más bűncselekményekkel vádolja a főügyészség. A vádlottak tavaly, Badacsonyban megverték H. Cs-t, aki meghalt.