Új utakon a Művészetek Völgyébe (Magyar Nemzet)

Két nyomvonalon is dolgozhatnak már a tervezők, hogy a Balaton-felvidék településeit közúton könnyebben el lehessen érni. A Veszprémből Kapolcsra és a Művészetek Völgye felé vezető 77-es út részben négysávossá válik, részben a településeket elkerülve halad Tapolca felé. Eközben a 8-as főút Bakonyt elkerülő részét is négysávossá bővítik.

Bővebben…

Utcák, szállodák, Balaton-part – így állnak a nagyberuházások Keszthelyen (Balatoni Krónika)

Iskola-, út- és utcafelújítások, teljes hotelrekonstrukció, valamint építés, évtizedekre szóló Balaton-parti fejlesztések. Csupán néhány az idei keszthelyi beruházások közül. A pandémia ellenére a város életében fontos, előremutató fejlesztések valósultak meg, illetve kezdődtek Keszthelyen. 

Bővebben…

Közzétették a Keszthely–Zalaegerszeg között épülő 2×2 sávos autóút tenderét (telex.hu)

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közzétette az ajánlati felhívást az M76-os autóút Fenékpuszta–Sármellék közötti szakaszának kivitelezésére. Ezzel a beruházással az M7-es autópályán keresztül közvetlen gyorsforgalmi úthálózaton elérhető lesz a megyejogú város, Zalaegerszeg számára a Balaton és Budapest. Az autóút építése három szakaszban valósul meg – írja a telex.hu.

Bővebben…

Indulhat a 8-as főút litéri és balatonfüredi csomópontja közötti szakasz bővítése (veol.hu)

A kivitelező már átvette a munkaterületet, rövidesen elindul a 8-as főút litéri és balatonfüredi csomópontja közötti szakasz bővítése. A mintegy hét és fél kilométeres szakaszon elöregedett a burkolat, a veszprémi elkerülőn pedig a lámpás csomópontok miatt rendre feltorlódnak az autók, és torlódások alakulnak ki.

Bővebben…

Év végére fejeződik be a kettős körforgalom építése Veszprémben (veol.hu)

Veszprémben szeptember végén kezdődik a belvárosi kettős körforgalom építésének harmadik üteme, addig érvényben maradnak a nyár elején életbe lépett forgalmirend-változások. A beruházás befejezése decemberben várható. A két körforgalmi csomópont bruttó 460 millió forintból épül meg, az önkormányzat a beruházás teljes költségét az európai uniós TOP-programban nyert forrásból finanszírozza.

Bővebben…