Programok, fejlesztések Cserszegtomajon (inforegio.hu)

A történelem őszi eseményeire való emlékezés az aradi vértanúk hősiességét idéző gyásznap jegyében kezdődött.  Nemrég a település egy jeles szakemberére, díszpolgárára, dr. Bakonyi Károly híres szőlőnemesítőre emlékeztek, szimbolikus névnapot tartva. November 17-én közmeghallgatást szerveznek, szombaton pedig  Cserszegtomaji Alternatív Természetbarát Egyesület túrát szervez, a résztvevőket 10 órára várják a polgármesteri hivatal előtt. Közben számos fejlesztés zajlik, valamint valósult meg a településen a közelmúltban. 

 

Az önkormányzat a gyermekek körében Mikulás váróról-fogadásról szóló rajzpályázatot hirdetett, a műveket december 2-án, az első adventi gyertyagyújtás alkalmával kiállítják. Az ünnepi események a Sport utcai rendezvényparkban 14 órakor kezdődnek, ahol játszóház, mézeskalács díszítő és sok más ajándékkészítő műhely kínál elfoglaltságot a gyermekeknek. Különleges édességeket, ünnepi italokat lehet kóstolni, miközben Vajtó László humoros, zenés, interaktív játéka fakaszt mosolyt, nem csak a gyermekek arcára. A Mikulás 16 órakor érkezik az ajándékaival – írja az inforegio.hu.

A programok mellett számos településfejlesztő munka készül, s készült el a közelmúltban – mondta Elekes István polgármester.

Már szolgálja a közlekedésbiztonságot a Rezi úti gyalogátkelőhely, aminek megvalósítására igen nagy szükség volt az országos közúton, kiemelten a gyermekintézményeinkhez kapcsolódó nagy gyalogosforgalom miatt. A kivitelezést a közbeszerzési eljárás nyerteseként a zalaegerszegi székhelyű Utplan’95 Kft. végezte. Elkezdődött a Pipacs Óvoda-Bölcsőde mini bölcsődéjének bővítése, nyertes ajánlattevőként a keszthelyi székhelyű Terra Épker Hungária Kft-vel kötöttük meg a kivitelezési szerződést. A tervezett ütemezés szerint az év végéig már a munkálatok fele el lesz végezve, 2024 március végére valósul meg a teljes beruházás. Elkészültével további 8 kisgyermek befogadására alkalmas korszerű csoportszobával, kiszolgáló helyiségekkel, fedett terasszal, nagyobb játszóudvarral bővül a meglévő intézmény – fogalmazott Elekes István.

Lefolytatták a közbeszerzési eljárást a Barlang utca Majori és Szivárvány utca közötti járdaszakaszának építésére, és a Barlang utcai csapadékvíz-elvezetés átépítésére vonatkozóan. A munkát a helyi Unofix Kft. végzi, s fejezi be még idén a megállapodás szerint. Ezt a beruházást az önkormányzat már 2021 óta tervezi, főként a temető és az oktatási-nevelési intézmények közelségéből adódó nagy gyalogosforgalom miatt. Közel 500 négyzetméter térkő burkolatú járda épül, a megvalósítás teljes egészében önerőből történik. A vis maior pályázaton nyert támogatásból végzett útfelújítási programunk szeptemberben lezárult, többek között megújult a Páfrány, a Kőris és a Szabolcs utca burkolata, a Gubacs és a Kőhát utca egyenkénti 60 folyóméteres szakasza. A zúzottköves helyreállítások és a padkarendezések 24 utcát érintettek – tette hozzá a polgármester.

Elekes István polgármester beszélt még arról, hogy kiépült a Szupergyors Internet Program optikai hálózata. A kivitelezés során lakossági kezdeményezésre több vezetéktartó oszlop lett áthelyezve, néhány utcában főként közlekedésbiztonsági okból nem épült légvezetékes hálózat. Szerelvényezési munkák vannak még hátra, a műszaki átadás lefolytatása, a használatba vételi engedély kiadása után a hálózatot a Magyar Telekom Nyrt. veszi majd át üzemeltetésre. A szolgáltatást várhatóan idén lehet már igényelni, ennek idejéről, díjairól az önkormányzat a honlapján és a Cserszegtomaji Krónika újságjában tájékoztatja a lakosságot.