A közeljövőben mindenképpen meg kell oldani, hogy a településen legyenek nyilvános illemhelyek és legalább ilyen fontos feladat a parkolóhelyek számának a növelése is. A Kossuth Lajos utca felújítására kész a terv, előzetes közbeszerzési eljárást írnak majd ki rá, a remények szerint még ez év ősszel megvalósulhat a beruházás – hangzott el egyebek mellett a június közepén megtartott közmeghallgatáson, a Tihanyi Visszhang tudósítása szerint.
Példaértékű összefogás Balatonfüreden: parkolókat alakítottak ki a lakók (veol.hu)
Zömében önkormányzati területen parkolókat hoztak létre, amelyhez ráadásul hosszú lejárót is kialakítottak a lakók Balatonfüreden, az Esterházy-kastély szomszédságában lévő Liliom utca 4 szám alatt. Történetük jó példa arra, hogy lehet látványos eredményeket elérni úgy is, ha egy közösség kezébe veszi a sorsát, kifizeti a költségeket, ahogy ők is tették.