Mit szállítottak fantom-teherautók a veszprémi térség vízbázisára? – Márkói dolomitbánya (veszpremkukac.hu)

Bővebben…

A jegybank oktatóközpontjának építési hulladékából is kerülhetett az izzó balatoni gödörbe (nepszava.hu)

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) évek óta hatalmas építkezéseket folytat Balatonakarattyán. Helyi civilek arról számoltak be az RTL-nek, hogy innen is vittek anyagokat abba a település határán álló gödörbe, amely már évek óta izzik. A volt homokbányát 2016 óta épp a balatonakarattyai önkormányzat bérelte – írja a nepszava.hu.

Bővebben…

Égő szeméthalomból áradó bűz fullasztja az embereket a Balatonon (index.hu)

Az egyik balatonvilágosi lakos levelet írt az Indexnek, melyben egy óriási, szeméttel feltöltött gödörről írt, melyből égő hulladék bűze terjeng hetek óta, megkeserítve a Balaton környékén élők életét. A férfi levelében azt írta, hogy az elviselhetetlen, égett szemétre emlékeztető bűz egy Balatonvilágos és Balatonfőkajár közötti gödörből árad, melyet minden bizonnyal hulladéklerakásra használt a tulajdonosa.

Bővebben…

Volt, ahol helyi vízellátást veszélyeztetett az illegális szemét (sonline.hu)

Somogy megyében volt olyan község, ahol már a helyi vízellátást veszélyeztette az illegális szemét. A Siófokhoz közeli Ádándon az utóbbi években sikerült visszaszorítani az illegális hulladéklerakók feltöltőit. A sikeres fellépés részben annak köszönhető, hogy vadkamerát szereltek fel a közelben, és a faluban élők figyelmét felhívták a szemetelés veszélyeire. Újabb megyei települések jutottak támogatáshoz a „Tisztítsuk meg az országot!” programban, hogy végleg felszámolják az illegális hulladéklerakókat- írja a sonline.hu. Bővebben…

Megalakult a KÉVE zöld kommandó (tvkeszthely.hu)

Az illegális hulladéklerakások felszámolása sürgős ügy – hangsúlyozták a KÉVE tagjai sajtótájékoztató keretében. Dékány Péter önkormányzati képviselő elmondta, Keszthelyen minimum 8 olyan pont van, ahol halomban áll az illegálisan kihelyezett, sokszor veszélyes hulladék. A KÉVE megoldási javaslatokkal fordul az önkormányzathoz – tudta meg a tvkeszthely.hu.

Bővebben…

Több mint 160 milliót költött a MÁV a szeméthalmok elszállítására (sonline.hu)

A MÁV 300 millió forint értékű keretszerződést írt alá a vasúti területen lévő illegális hulladéklerakók felszámolására. A Balaton parton építési törmeléket és elektronikai hulladékot is találtak, az elszállítás október közepén kezdődhet – közölte a sonline.hu kérdésére a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága.

Bővebben…