Megalakult a KÉVE zöld kommandó (tvkeszthely.hu)

Az illegális hulladéklerakások felszámolása sürgős ügy – hangsúlyozták a KÉVE tagjai sajtótájékoztató keretében. Dékány Péter önkormányzati képviselő elmondta, Keszthelyen minimum 8 olyan pont van, ahol halomban áll az illegálisan kihelyezett, sokszor veszélyes hulladék. A KÉVE megoldási javaslatokkal fordul az önkormányzathoz – tudta meg a tvkeszthely.hu.

Összetört televízió, autógumik és többek között nyílászárók is találhatók Keszthely és Cserszegtomaj határában. A területen több veszélyes hulladékot is kihelyeztek ismeretlen személyek. A Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület a napokban alapította meg úgynevezett zöld kommandóját, melynek célja, hogy az illegális hulladéklerakó területeket felkutassa.

„Egy rendszeres, akár napi járőrözést és városterületen és közigazgatási területeknek a bejárását folyamatosan foglalja magába. A KÉVE kommandó tagjai és civil önkéntesek segítségével segítjük a közterület feladatellátását és a közterület felügyelőknek a munkáját.” – mondta el Herold János a KÉVE alelnöke.

Az illegális hulladéklerakó helyek felszámolása régóta húzódó probléma, nem csak a városban, az országban is. Keszthelyen nyolc ilyen területet számoltak össze. Dékány Péter önkormányzati képviselő elmondta, sürgősen cselekedni kell ezek ellen. Erre több megoldást is javasolnának.

„Rendszeres ellenőrzést tartson az önkormányzat szervei. Azonkívül van egy olyan megoldás, amit a cserszegtomajiak csináltak anno, ott is 20 évig szenvedtek ettől a problémától, hogy kiirtják, a tulajdonost kötelezik arra, hogy irtsa ki a bozótot. Ez által kevésbé fogják lepakolni az emberek a szemetet.”

Dékány Péter hozzátette, emellett megoldás lehetne vadkamerák kihelyezése is. A képviselő kitért arra is, véleménye szerint akár pénzbírság bevezetése is szükségessé válthat, amennyiben a tulajdonos nem tartja tisztán területét.