Látványos régészeti leletek és rohamfeltárás a tihanyi bicikliút nyomvonalán (Füredi Napló)

Több kort érintő, gazdag leletanyagra bukkant a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum munkatársaival a Tihany és Örvényes közötti kerékpárútszakasz építési munkálatai kapcsán Balatincz Anna régész. A tihanyi és a sajkodi elágazó között végeztek feltárást, ahol a neolitikumtól egészen a késő középkorig találtak régészeti jelenségeket. Az ásatást végzőknek gyakorlatilag azonnal kellett reagálniuk, ha valamit felfedeztek, mert volt olyan rész, ahol elérték a beruházási mélységet, és ahogy a markoló szedte a földet, már terítették is a murvát – írja a Füredi Napló.

Középkori házmaradványok a bicikliút alatt (Fotó: Pálffy Sándor)

Bővebben…

Balatoni Bringakör: Szepezd vezetése a tiltakozó lakosok és nyaralók mellé állt

Komoly vita alakult ki az elmúlt hónapokban Szepezden arról, hol haladjon át a jövőben a Balatoni Bringakörnek nevezett bicikliút a településen. Az észak-balatoni falu honlapján péntek délután megjelent polgármesteri közlemény szerint a szepezdi képviselőtestület sem támogatja a továbbiakban, hogy a bringaút korábbi nyomvonalán változtassanak, és levigyék azt a partra. A kifogások szerint a partra terelt bicikli-forgalom egyebek közt veszélyforrást jelentene a fürdőzőkre, sétálókra, parton játszó gyerekekre. 

Bővebben…

Balesetmegelőzés miatt vágtak ki fákat Keszthely-Fenékpuszta között (tvkeszthely.hu)

A Keszthely-Fenékpuszta közötti kerékpárút mellett nemrég több fát is kivágtak. Ezzel kapcsolatban több olyan állítás került napvilágra, ami nem a valóságot tükrözi – mondta el televíziónknak Sáringer-Kenyeres Marcell önkormányzati képviselő. A természetvédelmi mérnök szerint a fákat balesetveszély miatt kellett kivágni, melyről márciusban kaptak felszólítást a Veszprém Megyei Kormányhivataltól.

Bővebben…

Mégsem tervezik a balatoni bringakör egy szakaszának lezárását (balatontipp.hu)

Félreértelmezhető bejelentést tett július 25-én a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF): az M76-os út építése miatt egy évre lezárják a balatoni bringakörútnak a balatonberényi bekötőút mellett futó szakaszát. Szerencsére azóta kiderült, hogy lezárás helyett csak egy fogalmazási problémáról van szó – írja a balatontipp.hu.

Csak az elágazóból balra, a Gulya csárda felé menő bicikliutat zárják le, a balatoni bringakör tovább használható (Fotó: Győrffy Árpád)

Bővebben…