Ambrus Tibor, Csopak polgármestere keddi Facebook bejegyzésében arra kér minden civil szervezetet, segítsen, és erősítse meg a település törekvését abban, hogy nyitott közparkként használhassák a BAHART (Balatoni Hajózási Zrt.) által árverezni kívánt kikötő-részt, ahol „a beépítés fenyegetése sokkal konkrétabb és valósabb, mint a Kerekedi-öbölben”. A kiírásban már nem szerepel a csopaki közforgalmú kikötő üzemeltetése. A helyiek szeretnék elbontani „a jogellenesen épített kerítést, padokkal, új növényekkel színesíteni a teret” – írja a polgármester.
Csopak önkormányzata megvásárolná a helyi BAHART kikötő területét
Ahogyan arról korábban a hirbalaton.hu is beszámolt, profiltisztításról szóló reorganizációs tervet készített a tavaly nyár végén meghatározó állami többségi tulajdonba került Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) új igazgatósága. A dokumentum szerint tervben van egyebek közt, hogy a 22 közforgalmú kikötő közül négyet, köztük a csopakit bezárnák és eladná területét. Minderre Ambrus Tibor, Csopak polgármestere legutóbbi videoüzenetében reagált.
Hétfőn kinyithatnak a vitorlás kikötők a Balaton körül – de a Nemzeti Regatta elmarad
Idén a koronavírus miatt elmarad a „Nemzeti Regatta – Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválja” – közölte a Balatoni Hajózási Zrt. A hajózási társaság hírlevelében azt írja, hogy jelenleg úgy fest: kinyithatnak a kezelésükben lévő vitorláskikötők a Balaton körül március 30-án.