Idén sem ússza meg a Balaton munkaerőhiány nélkül a szezont, és hogy ez végre változzon, teljesen új szemléletre lenne szükség. A sok százezres „álomfizetések” továbbra is elérhetők, de annak is megvan az ára: irgalmatlanul sokat kell érte dolgozni, a fiatalok pedig egyre kevésbé választanak ilyen sérülékeny ágazatot. De vajon mennyire lesz durva a melóshiány, lesz-e elég ember, aki a lángost vagy a hekket elkészíti májustól szeptemberig? Ennek járt utána a Pénzcentrum.
Már elkezdték toborozni a munkaerőt a Balatonnál működő, jellemzően a turizmusból és vendéglátásból élő cégek a nyári szezonra – ez derült ki a Turizmus Konjunktúra Index friss jelentéséből. A munkaerő toborzása áprilisban már 11 pontos növekedésben lesz, vagyis aki igazán jó helyet, vagy akár csak az eddig megszokottat szeretné, az jobb lesz, ha igyekszik lecsapni a legjobb vagy akár a legtöbbet ígérő helyekre. De ennek ellenére is kíváncsiak voltunk arra, hogy vajon lesz-e elég ember a magyar tenger partján a nyáron, vagy ismét találkozhatunk azzal, hogy augusztusra már konganak az ürességtől a konyhák vagy a lángossütő bódék?
A szakértők véleménye itt elolvasható.