Száznegyvenmillió forint érkezik a Balatonra a Balatoni Fejlesztési Tanács pályázatán

A Balaton Fejlesztési Tanács az Innovációs és Technológiai Minisztérium által biztosított forrás terhére pályázatot hirdet a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet településein a településfejlesztési beruházások támogatására. A pályázati felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2020. május 07-től 2021. február 01-ig van lehetőség.

A Balaton Fejlesztési Tanács kiemelten fontosnak tartja a térség életében a fenntarthatóság kultúrájának megjelenését az épített környezet, a természeti területek megóvása és kezelése, a lakosság életmód- és szemlélet változása, az ember és a természet kapcsolata terén – olvasható a pályázati felhívásban.
Ezen cél jelenik meg a térség hosszútávú Fejlesztési Programjában is: „A Balaton térsége az egyedülálló természetes környezetben, az egészséget és a fenntarthatóságot kiemelten kezelő, a környezetkímélő technológiák alkalmazásának széles körű elterjedését támogató és ennek következtében lakói és vendégei számára magas minőségű környezetet biztosító térséggé kíván válni.” – fogalmaznak.

A pályázat beadható a parti sétányok kialakításának, fejlesztésének támogatására, települési zöldfelületek kialakításának, rehabilitációjának támogatására, partvédőművek fejlesztésének támogatására valamint helyi értékeket bemutató és/vagy közösségfejlesztést célzó közterületi fejlesztésekre.

A pályázat meghirdetésekor a rendelkezésre álló forrás 140.000.000 Ft, azaz száznegyvenmillió forint, a támogatott pályázatok várható száma  15-20 db.

A pályázathoz az alábbi dokumentumok érhetők el: