Balatonmáriafürdő vonzerejét illetőn meghatározó maga a településkép is, ennek fenntartására, zöldfelületek ápolására ugyancsak nagy gondot fordít az önkormányzat. A munkákhoz korszerű eszközpark áll rendelkezésre, a felszereltséget a múlt évben is bővítették. Nemrég elnyert pályázati támogatás pedig újabb beruházás indítását teszi lehetővé, az önkormányzat turizmusfejlesztést célozva jutott 250 millió forint támogatáshoz.
Balatoni Természetvédelmi Konferencia Csopakon
A Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség, hagyományaihoz híven idén is megszervezi 2025. június 3-án 10 órától a Természetvédelmi Konferenciáját a Balaton Régióban, Csopakon. Szó lesz egyebek mellett a természet helyreállítási jogszabály végrehajtásával kapcsolatos aktualitásokról, a Balatonmeder állapotáról, az emberi beavatkozások nádasra gyakorolt hatásairól, valamint az éghajlatváltozás hatásairól a balatoni halállományra.
Számokban a balatoni turizmus alakulása, új kampány indult
Nemcsak a belföldi, hanem a külföldi vendégforgalom is emelkedett, a Balaton régió egy stabilan fejlődő turisztikai desztináció – jellemezte a legfrissebb balatoni turisztikai adatokat Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatója a Balaton Fejlesztési Tanács keddi ülésén Siófokon. Beszámolt egy hétfőn indult új országos kampányról is, amelyhez már közel 500 szálláshely csatlakozott.
Idén is több támogatás szerepel a Balaton Fejlesztési Tanács költségvetésében (sonline.hu)
A Balatoni Fejlesztési Tanács költségvetésében idén is szerepel a településfejlesztési beruházások támogatása mintegy 112 millió forint értékben. A vízbiztonság és közbiztonság témakörére 30 millió jut ebben az évben. A balatoni rendezvények támogatására 18 milliót tervezünk, s ebből 5 millióval a somogyiak részesülhetnek.
Navracsics Tibor: bérlakásprogram segíti a balatoni régió lakhatási feltételeinek javítását (MTI)
Ötmilliárd forint támogatást nyújt balatoni, önkormányzati tulajdonú szolgálati lakások kialakítására a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium. A pályázatot a Balaton Fejlesztési Tanács hirdette meg idén márciusban, döntés az első körös pályázatokról július végén várható – közölte a közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteki, balatonfüredi sajtótájékoztatóján.
Természetvédelmi konferencia Csopakon
A Balaton Fejlesztési Tanács munkaszervezete a hagyományaihoz híven idén is megszervezi a Természetvédelmi Konferenciáját 2024. június 4-én 10 órától Csopakon, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságnál. Az Európai Parlament a közel múltban elfogadta a Természet-helyreállítási törvényt. A jogszabályt történelmi jelentőségűnek minősítették, mivel érdemi megoldást jelent a természeti rendszereket érintő problémákra, az ökológiai válságra – derül ki a meghívóból. A téma különösen fontos a Balaton-régió számára.
Mobilitási kérdőív a Balatoni közlekedésfejlesztés megalapozásához
Két fontos mobilitási tervezési és együttműködési projekt van folyamatban, melyek közvetlen hatással lesznek a régió közlekedési infrastruktúrájára és szolgáltatásaira. Az egyik projekt a Balaton Kiemelt Térségre vonatkozó Fenntartható Térségi Mobilitási Terv (SRMP) elkészítése, a másik projekt a SMARTA-NET, melynek célja a fenntartható és rugalmas mobilitási kapcsolatok előmozdítása a vidékies térségekben.
Siófokiak nyerték a Balaton Fejlesztés Tanács által kiírt klíma- és környezetvédelmi versenyt
Szelektív hulladékgyűjtőket a Jókai parkba, a fény-, zaj- és hulladékszennyezés mérséklését a Plázson és a Petőfi sétányon, egynyári növények helyett évelőket a siófoki virágágyásokba – sok más mellett ezeket is javasolta a Jobbfékek csapata, azaz a Siófoki Perczel Mór Gimnázium és Kollégium 9/b osztálya, mely megnyerte a Balaton Fejlesztés Tanács által kiírt klíma- és környezetvédelmi versenyt.
Balatonról, jövőről – diákkonferencia Balatonfüreden
A Balaton Fejlesztési Tanács és az Energiaügyi Minisztérium támogatásával idén is megrendezik a Balaton Régióban működő középiskolák 9-12. évfolyamos diákjai számára a „Balatonról, jövőről 2023/24″ című klíma- és környezetvédelmi versenyt. A 2023 szeptemberében meghirdetett versenyprogram, 2024 áprilisában a záró szakaszához érkezik.