Rettegték az ÁVO-sokat Révfülöpön (toretro.blog.hu)

Csupán külföldi lapokból derült ki, hogy a II. Világháború után Révfülöp lett a „belügyi dolgozók”, azaz az állambiztonsági munkatársak kedvenc üdülőhelye. A helyiek rettegték az ÁVO-sokat, a mezei turisták pedig messze elkerülték a balatoni települést. Állítólag az 50-es években, amikor megérkezett Révfülöpre a hajó Boglárról, a parton játszó gyerekek suttogva adták le a drótot szüleiknek, megérkeztek az ÁVO-sok.

A hétköznapokon, éjszakánként fekete autóval suhanó belbiztonságiak a Balaton partján nem a „csengőfrászt” hozták a falusiakra, hanem egyszerűen kifosztották a boltjaikat – olvasható a toretro.blog.hu összefoglalójában. A visszaemlékezések szerint általában különálló üdülőházakban voltak elszállásolva, úgy tűnik, hogy még egymástól is meglehetősen féltek, és természetesen a nagyközönségtől szigorúan elzárt partszakaszon strandoltak. A politikai vezetés mindent megtett, hogy az ÁVH-tagok ne is találkozzanak a közönséges halandókkal. Mivel a belbiztonsági munkakör igen jól fizetett, és munka közben nem kevés törvénytelen túlkapás is történt saját gazdagodásuk érdekében, a révfülöpi nyaralók igencsak tömött bukszával érkeztek a Balatonra. Az öregek elmesélése szerint turnusváltáskor rögtön elfogyott a falu boltjaiban minden: a hús, a tej, a vaj és hordószámra folyt a híres csopaki bor a nyaralók poharaiba. A 50-es évekre még egy új tejcsarnokot is építeni kellett Révfülöpre, hogy a helyiek ne maradjanak teljesen tejtermék nélkül egész nyárra.

Az ÁVO-sok üdülőinek biztonsági intézkedései állítólag még Aligán is túltettek, ami így utólag érthető a szerepüket ismerve. Az ÁVO ugyanis, illetve közvetlenül a háború végén megalakított elődszervezete, a PRO, majd az 1948-ban létrejövő utód, az ÁVH igencsak rettegett intézmény volt a maga idejében. Elsősorban a pátvezetők akaratát teljesítették az itt dolgozó belügyesek, és legfőbb feladatuk a pártrendszer belső ellenségeinek kiiktatása volt. Az „ügyek” zömét besúgások, vallatások, kínzások és kreált bűnök útján oldották meg éppen az aktuális politikai vezetés igényei szerint. A több néven is futó, többször is átszervezett intézmény egyik legfőbb vezetője Péter Gábor volt egészen a kezdetektől. A Politikai Rendészeti Osztály, a PRO szovjet mintára alakult még 1945-ben, és legfontosabb tevékenysége a kommunista párt hatalomra juttatása volt az első „szabad választásokon”. Tagjait igen vegyes társaság alkotta: a háborúban sokat szenvedett és bosszúra éhező zsidók és a kegyetlen módszereket igencsak megkedvelő egykori kisnyilasok, idealista tudatlan parasztok és munkások egyaránt megtalálhatóak voltak közöttük.

A teljes írás a toretro.blog.hu oldalon olvasható.