Akár több évtizedes hal is lehet az a 25-30 centiméteres angolna, amely horogra akad a Balatonon. A balatoni angolna méretéből ugyanis nem lehet megállapítani az életkorát, a kisebb példányok pedig ugyanúgy a régi telepítésekből származhatnak, mint jóval nagyobb társaik. Dr. Müller Tamás egyetemi tanár angolnakutató a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. ismeretterjesztő beszélgetésében elmondta, az általuk megvizsgált halak között nem találtak 1991 után született egyedet.
A magyarázat részben a nemek közötti jelentős méretkülönbségben rejlik. A hímek jellemzően negyven centiméternél kisebbek maradnak, a nagyra növő angolnák nőstények. Emellett az egyes halak növekedési üteme is eltérhet, így a kis termet önmagában nem jelent fiatal kort.
A balatoni angolna nem a tóban születik
Az európai angolna szaporodóhelye az Atlanti-óceánban, a Sargasso-tenger térségében található. A lárvák a tengeri áramlatok segítségével, de maguk is úszva jutnak el Európa partjaihoz. Fejlődésük során a fűzfalevélre emlékeztető alakjuk megváltozik, testük hengeressé válik. Ebben az áttetsző állapotukban nevezik őket üvegangolnának.
A balatoni telepítésekhez is természetes szaporodásból származó fiatal halakat használtak. A beszélgetésben felidézték, hogy a Franciaország folyótorkolatainál befogott angolnákat hűtve, rekeszekben szállították Magyarországra. A tóban azonban nem tudnak szaporodni.
Az ikrák megtermékenyüléséhez és a lárvák fejlődéséhez tengervíz szükséges, vagyis a horgászok által látott kisebb halak nem helyben született utódok. Az angolna ráadásul nem elevenszülő. A felbontott halakban olykor látható apró férgek paraziták, nem angolnaivadékok.
A Siónál kezdődne az út az óceánig
Az angolna édesvízben növekszik és halmozza fel a későbbi vándorlásához szükséges tartalékait.
Amikor megkezdődik az átalakulása,
- teste ezüstösebbé válik,
- szeme megnagyobbodik,
- és a tenger felé vezető utat keresi.
A Balatonból ehhez a Sión keresztül kellene kijutnia. Zárt zsilipnél azonban hiába hajtja a vándorlási ösztön, nem tud továbbhaladni. A vízeresztések idején korábban külön angolnacsapdával fogták a távozó halakat.
Müller Tamás szerint a Balatonból induló példányoknak rendkívül csekély az esélyük arra, hogy elérjék szaporodóhelyüket. A Sión és a Dunán át a Fekete-tengerbe, onnan a Földközi-tengeren keresztül az Atlanti-óceánba vezető út a kutató becslése szerint mintegy tizennégyezer kilométer lenne.
A tengeri vándorlás során már nem táplálkoznak, ezért az úszáshoz és az ivarszervek éréséhez is a korábban felhalmozott energiát használják fel.
A hal korát a fejében keresik
A balatoni állomány a kutatás számára éppen az idős egyedek miatt különösen értékes. Olyan halak ivarérését és élettani változásait lehet vizsgálni, amelyek hosszú évtizedeket töltöttek ugyanabban a tóban.
Életkoruk meghatározásához a pikkelyek helyett a fejükben található hallókövecskéket használják. Ezeket kiemelik, megcsiszolják és megfestik, majd a növekedési gyűrűkből következtetnek a korukra, a fák évgyűrűinek vizsgálatához hasonlóan.
A magyar kutatóknak mesterséges körülmények között már sikerült angolnalárvákat létrehozniuk, ám felnevelésük jóval nehezebb feladat. Müller Tamás a beszélgetésben nyolcnapos túlélésről számolt be, miközben a lárvafejlődés hónapokig tart. A szaporítás sikere tehát még nem jelenti azt, hogy a teljes fejlődési folyamatot ellenőrzött körülmények között végig tudják vinni.
Varsával fogják a balatoni angolnát
A halgazdálkodási társaság bemutatója szerint az új Sió-zsilipnél már nincs meg a korábbi angolnacsapda, ezért a gyérítéshez varsákat használnak.
A Zala torkolatánál és a keszthelyi telep közelében eltérő kialakítású eszközökkel dolgoznak. A más halfajokhoz tartozó, véletlenül bekerülő példányokat élve visszaengedik. Az angolnát tavasszal lehet a legeredményesebben fogni. A munkát tíz–tizenkét fokos víznél kezdik, és jellemzően május végéig, június elejéig folytatják. A fogást az időjárás is befolyásolja, a halászok tapasztalata szerint frontos, viharos időben több hal kerül a varsákba. A kifogott angolnák többségét külföldön értékesítik, itthon ugyanis szerény az érdeklődés irántuk. A társaság tájékoztatása szerint az ebből származó bevételt a balatoni halgazdálkodásba forgatják vissza, például süllőtelepítésre fordítják.
A nagy angolnapusztulás
Dr. Müller Tamás szerint az 1991-es tömeges pusztulás hátterében több tényező együttes hatása, egy úgynevezett komplex ok-okozati összefüggés állt, de a legfőbb kiváltó tényező az úszóhólyagot károsító új parazita megjelenése volt. Ez a parazita súlyos gyulladást és elváltozásokat okoz a halak úszóhólyagjában, ami szinte lehetetlenné teszi számukra a normális életmódot és a vándorlást. A parazitafertőzés mellett a szélsőségesen meleg nyár, a feltételezett kémiai szúnyogirtószerek hatásai, valamint a hatalmas egyedsűrűségből fakadó szociális és adaptációs stressz mind-mind hozzájárultak a halak felhalmozódott terheléséhez, ami végül a tömeges elhullásukhoz vezetett – írja a sonline.hu.