Gyönyörű mintázatú balatoni menyhalat fogott egy horgász csütörtök hajnalban a badacsonyi mólón. A fogás nem a mérete miatt kiemelt jelentőségű, hanem mert azt bizonyítja: sikeresek a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. erőfeszítései a hatvanas években kihalt őshonos halfaj újrahonosítására.
Két ajkai horgász elsősorban süllőzni érkezett Badacsonyba, de a hártyásodó jég miatt várniuk kellett. A megforduló szél 23:00 óra körül tisztította ki a terepet, a kitartó horgászok ekkor tudták bevetni készségeiket, amelyeken fagyasztott fűzött csalihalat kínáltak fel. Az éjszaka során érkezett is két süllő, majd hajnalban meglepetésre egy gyönyörű mintájú menyhal bukkant a felszínre- így a beszámoló. Szerencsére a horog a szájszélbe akadt, így gyors fotózás és mérést követően egészségesen úszhatott vissza élőhelyére – írja a halgazdálkodási cég honlapja.
A hal minden bizonnyal jól érezi magát a Balatonban: a 44 cm-es és 0,91 kg-os testméret legalábbis erre enged következtetni. Ez a negyedik híradás, amely balatoni menyhal fogásról szól a visszatelepítési program elindulása óta.
A menyhal a Balatonban őshonos, de állományát az 1965-ös nagy halpusztulás végletesen meggyengítette, majd – a kutatók véleménye szerint – az angolna tömeges telepítése okozta eltűnését, mivel életterük közel megegyező. Herman Ottó a XIX. század végén említi balatoni előfordulását „tarka meny” néven. Az idősebb horgászok visszaemlékezéseiből tudni, hogy még az 1960-as évek elején is jól lehetett fogni a balatoni mólók kövezései mentén. Húsa ízletes, szálkamentes, az egyik legfinomabb édesvízi hal.
A Balatoni Halgazdálkodási Zrt. 2015. júniusban indította el a menyhal újrahonosító programját, akkor Tihanyban kerüt az első kosárnyi kétnyaras példány a tóba.
2015-2016-2017-ben összesen 650 db kétnyaras, 2.550 db egynyaras, 7.000 db előnevelt és 40.000 db zsenge ivadék menyhal került a Balatonba.
A 2016-2017-es telepítések a gödöllői Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszékével való együttműködésünk keretében valósultak meg. A projektet a Földművelésügyi Minisztérium támogatta.
A telepítések a tervek szerint a jövőben folytatódnak – ígérik a szakemberek.
Amíg az állomány nem erősödik meg, a Balatoni Horgászrend tiltja a menyhal elvitelét!