Minden idők harmadik legnépesebb mezőnye szelte át a Balatont

Minden idők harmadik legnépesebb Balaton-átúszását rendezték június utolsó szombatján. Az úszókedv mellett mindez többek között valószínűleg annak is köszönhető, hogy az elmúlt évek szokásrendjével ellentétben idén az első meghirdetett dátumon sikerült megrendezni az eseményt – tájékoztattak a szervezők.

Fotó: https://www.balaton-atuszas.hu

A 2019. évi átúszás közel ideális időben zajlott. A levegő hőmérséklete a rajt időpontjában Révfülöpön 23 C fokos volt, a víz pedig éppen hárommal volt több.

A hétvégére megerősödő élénk szél a reggeli órákra jelentősen enyhült, szombaton reggel 7:37-re felállt a vitorlássor, és elstartolhatott a 37. Lidl Balaton-átúszás.

A 37. Balaton-átúszás számokban:

9724-en döntöttek úgy, vízbe csobbannak Révfülöpön azzal a reménnyel, hogy 5200 méter leúszása után Balatonbogláron célba érnek. Az úszók 99%-a sikeresen partot is ért a déli parton, ebben segítségükre volt az a 130 vitorláshajó, amely az úszófolyosó nyomvonalát rajzolta fel a Balatonban, illetve amely frissítési és pihenési lehetőséget is nyújtott az úszóknak.

Magyarország 1010 települését mozgatta meg. Az átúszók 67%-a férfi, de a nők is egyre nagyobb arányt képviselnek az átúszásokon. A legidősebb úszók 80 év felettiek, és sok sportbarát gyermek is rajthoz áll szülője kíséretében.

A Lidl Balaton-átúszáson történtek újfent megerősítették az esemény régóta körvonalazódó arculatát: többségében az amatőrök kihívása a Balaton két partja közötti távolság leúszása, de helyet kap az átúszás a profik és más sportágak sportolóinak edzésrendjében is.

A Lidl úszónagykövete 2019-ben Kovács István olimpiai bajnok ökölvívó volt, Koko 2:03:04-es idővel ért célba. Vízbe csobbant Kálovics Anikó hosszútávfutó is, Tótka Sándor világ- és Európa-bajnok kajakozó és Gergely István olimpiai bajnok válogatott vízilabdázó is, valamint 9700 lelkes amatőr úszó.

Ahogy a hosszú múltra visszatekintő eseményeknek általában, úgy a Balaton-átúszásnak is vannak sorozatos, legendás teljesítői. Gurbán Béla senior úszó minden eddigi átúszáson vízbe szállt, és ma is velünk úszott. Egy 20-as számmal feliratozott lufival teljesítette a távot a 75 éves Dr. Baráth Csaba és társasága.

A célba érőket Balatonbogláron idén számtalan felfrissülései és pihenési lehetőség , móka és kacagás várta. A Lidl kiállítói területén az elhasznált szénhidrátok visszatöltésére és játékra is volt lehetőség, a Decathlon a nyereményjátékok mellett sportolási lehetőséggel várta az úszókra várakozó kísérőket. A Zeiss kilátóterasza szép kilátást kínált idén is, a távvcsövekkel pedig az érkező úszók felkutatása is könnyebben ment, és szemek UV védelméhez is segítséget nyújtottak. A Nestlé a Balaton Szemessel energetizálta az úszókat, a chill zónában pedig pihenni is volt mód.

A jótékonyság is szerephez jutott az idei Lidl Balaton-átúszáson is, a Bátor Tábor Élménykülönítményének mind a 11 úszója sikeresen célba ért.