2018. október 23-án hivatalosan lezárult a 172. hajózási szezon. A személyhajókon utazók száma idén meghaladta a 750 ezer főt, melyre utoljára 10 évvel korábban volt példa. Az idei elégedettség felmérés eredményeiből kiderült, hogy az utasok milyennek ítélték a BAHART (Balatoni Hajózási Zrt.) menetrendi- és sétahajóit, valamint a komp szolgáltatásokat – olvasható a cég közleményében.
A hajózási szolgáltatásokat és élményeket az idei szezonban 21 motoros hajóval és 4 komppal biztosította a társaság. Idén az ügyfélkezelésre és a szolgáltatástartalom bővítésére fektettek nagyobb hangsúlyt a BAHART-nál. Az új ügyfélközpont 14.000 hívást fogadott. Keszthelyen új programhajóval – Csillaglesen Helkával -, míg a Balaton 10 kikötőjéből is induló Varázshajón új játszósarokkal, továbbá kísérleti jelleggel néhány menetrend szerint közlekedő hajójáraton olvasósarokkal is várták az utasokat.
A BAHART az idei főszezonban is reprezentatív elégedettség felmérést végzett a menetrendi- és sétahajók, illetve a komphajók utasai körében. Összesen közel 2.000 kitöltött kérdőív alapján összesítették az idei utaselégedettségi mutatókat.
Az eredmények azt mutatják, idén tovább nőtt a belföldi utasok száma, 2018-ban is a fővárosból és Pest megyéből érkezett a legtöbb utas, de meghatározó küldőterület a Balaton környéke: Somogy, Veszprém és Zala megye is. Elsősorban a 29-55 év közöttiek – családdal vagy párral – veszik igénybe a hajózási szolgáltatásokat (70%), tovább növekedett az előző évhez képest (+5%) a fiatalabb, 15-29 éves korosztály aránya. A válaszadók 11%-a volt idén külföldi utas. A megkérdezett külföldi vendégek főként a német nyelvterületről érkeztek.
Az utasok véleménye is tükrözi, hogy tovább javult a hajózási szolgáltatások színvonala, a kiszolgálással és a hajók állapotával az utasok egyaránt meg voltak elégedve. A BAHART menetrendi és sétahajó szolgáltatása esetében az utasok megfelelőnek vagy színvonalasnak ítélték a hajók állapotát (tisztaság, mosdó, büfé). A hajón dolgozók és a pénztári, kikötői személyzet munkájára a válaszadók több mint 90% adott az ötfokozatú skálán 4-es, 5-ös minősítést.
A válaszadók 80 – 90%-a válaszolta azt, hogy az ár összhangban van a kapott szolgáltatással és annak színvonalával. A megkérdezett utasok véleménye szerint a szolgáltatások színvonala a korábbiakhoz képest a sétahajók esetében tovább javult, a menetrendi hajók esetében stagnál vagy javult. Az utasok a programhajók kínálatát színvonalasnak tartották. A hosszabb menetrendi hajózás estében az út alatt igénybe vehető egyéb programelem vagy a szolgáltatástartalom további fejlesztésének igénye merült fel az utazók körében (pl.: gyerekjátszó sarok, utastájékoztatás, digitális és képi információs anyagok).
Idén a kompozásról is készült elégedettségmérés. A megkérdezettek döntő többsége (90%) színvonalasnak ítélte meg a szolgáltatást, és úgy találta, hogy a korábbi évekhez képest tovább javult a kompok állapota és a dolgozók munkája.
Az idei hajózási szezonban a személyhajók utasainak száma meghaladta a 750 ezer főt. A séta- és programhajó, valamint a rendezvényhajókínálat folyamatos megújítása és a szolgáltatástartalom bővítése továbbra is fontos célkitűzése a társaság középtávú stratégiájának, ezzel is szélesítve az élményközpontú attrakciók, turisztikai szolgáltatáskínálat körét a Balaton régióban kora tavasztól késő őszig.