Az Év Balatoni Középülete az alsóörsi Marina kikötő és hotel lett (fotókkal)

Az Év Balatoni Háza pályázat középület kategória nyertese az alsóörsi Marina kikötőépület és hotel lett. Egy megtartásra szánt „üzemi” építmény mellé, egy igen szűkös építési helyre kellett megálmodni a többfunkciós kikötőépületet, ami nem volt könyű feldat az alkotók számára – hangzott el a napokban megtartott díjkiosztó ünnepségen. (Az ünnepségről és a többi díjazottról itt olvashat.)

Az alkotók tájékoztatása szerint a szándék egy part felé erősen kinyíló, környezetével, minden funkciójával és a meglévő műhellyel is egy egységet képező, klubházként megjelenő épület létrehozása volt, étteremmel, klubhangulattal, vendégszobákkal, kikötői vizesblokkal, a kikötői területek transzparens kialakításával, ahol a térrészek egyszerre különülnek el és hatnak egymásba. A díjazás indoklása szerint a célt a tervezők maradéktalanul megvalósították. Kompakt, rendkívül jól funkcionáló téregyüttest hoztak létre a rendelkezésre álló kis területen.

Az építészeti arculat visszafogott, mégis nagyvonalú, az alkalmazott anyagok és szerkezetek megválasztása jellemzően a Balaton ezen térsége hagyományainak és sajátosságainak megfelelően történt, illeszkedése a környezetébe példaértékű. A belső kialakítása meghitt, nagyszerűen harmonizál a külsővel. Kiemelendő, hogy a tervezők nem a divatos építészeti trendeknek kívántak megfelelni, hanem a helyi építészeti és táji adottságok figyelembe vételével a tó partjára kiválóan illő balatoni házat terveztek.

Az épületet körülölelő terek megnyitásával az új Marina és a kikötőépület környezete Alsóörs korábban nem létezett, új korzójává vált – szólt a laudáció.

Felelős építész: Szilvási Attila (KM07 Kft, MéGeV Bt.)

Építészek: Bende Attila (KM07 Kft), Kiss Gábor (Sementis Kft)

Építész kiviteli terv: Nóbik Orsolya (NoPlot Bt.), Kiss-Martinovszky Zsuzsa (Itram Kft)

Belsőépítészet: Szilvási Attila és Nóbik Orsolya

Tartószerkezet: Szántó László (Exon2000 Kft)

Épületgépészet: Lantos András (Lanterv Kft)

Épületvillamosság: Sándor Dávid

Épületszerkezet (kiviteli terv): Kapovits Géza (Artheseus Kft)

Tájépítészet (kiviteli terv): Balogh Péter Isván és Major József (S73 Kft)

(fotók: pályázati anyag)