Kulturális örökség napjai: uradalmi utak Keszthelyen és környékén

Idén mintegy kétszáz helyszínen több mint 400 programmal várja a Kulturális örökség napjai programsorozat országszerte a látogatókat a hétvégén – mondta el a műemlékvédelemért felelős helyettes államtitkár. Deák Krisztina kiemelte: csaknem ötven olyan épület is bejárható lesz a hétvégén, amelyeket csak a programsorozat idején lehet látogatni. Keszthelyen a Szendrey Major és a Balatoni Múzeum is csatlakozott a hétvégi programsorozathoz. 

Az idei rendezvénysorozat kiemelt témáját Európa-szerte az utak, kapcsolatok, hálózatok adják, így idén a szokásosnál nagyobb számban várják az érdeklődőket a közlekedéshez, zarándokutakhoz kapcsolódó épületek, programok, a hálózatokat bemutató vezetések és séták is – fogalmazott az esemény sajtótájékoztatóján Deák Krisztina.

Keszthelyen a Szendrey Majorban Uradalmi utak Keszthelyen és környékén – a múltban és jelenben címmel szerveznek programot szeptember 22-én vasárnap. Európa elsőként alapított mezőgazdasági felsőfokú tanintézete, a Georgikon a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem részeként 2023. március 15-én avatta a Szendrey Emlékházat, amely a Szendrey-emlékszoba bővítésével jött létre. A Szendrey-major, Szendrey Júlia szülőhelye élő örökségként funkcionál a Fenyves Alléval, az állattenyésztési telepekkel, a fejlett növénytermesztéssel és a megújult Szendrey-kiállítással.  A rendezvényükön a major útjait, alléit mutatjuk be olyan szemmel, hogy azok milyen összeköttetést hoztak létre a távolabbi és a közelebbi uradalmi egységekkel, ezek hogyan változtak az évszázadok során. Az „utazást” követően lehetőség nyílik az „Itt született Magyarország legregényesebb asszonya” – Szendrey Júlia élete, munkássága és öröksége kapcsán tárlatvezetésre és épülettörténeti beszélgetésre a MATE Szendrey Emlékházában.

A Balatoni Múzeum 125 esztendő – múzeumtörténeti kiállítással és tárlatvezetéssel várja a látogatókat.

A Balatoni Múzeum 2023-ban ünnepelte alapításának 125 éves évfordulóját. A 125 esztendő című múzeumtörténeti tárlat életre hívásával azt a nagyszabású célt tűzték ki, hogy megmutassuk milyen volt, mivel foglalkozott, hogy maradhatott fenn töretlenül a Balatoni Múzeum az 19. század végétől napjainkig.

Múzeumtörténeti tárlatuk megtekintésével egy utazásra invitálják az érdeklődőket! Olyan időutazásra, amely során nem csak a Balatoni Múzeum 125 évét barangoljuk be a „születés” előtti időktől a megszűnés küszöbére kerülésén át egészen napjainkig, hanem a múzeumi gyűjtemények mesélő tárgyai révén visszarepülünk az őskorig. Megelevenedik előttünk a Balaton térségében élt ember múltja, részesei lehetünk nagy birodalmak tündöklésének és bukásának, valamint őseink életét is végig kísérhetjük a honfoglalástól egészen a közelmúltig.

Olyan tárgyak jelennek meg a múzeum gyűjteményi egységeiből, amelyek egyediségükkel kitűnnek mind a hazai, mind az európai múzeumokban őrzött tárgyak sorából, és amelyekkel évtizedek óta vagy ezidáig még egyáltalán nem találkozhatott a nagyközönség.